Koronavírus: naponta tesztelhetik az olimpikonokat

Sajtóértesülések szerint az idén nyárra halasztott tokiói olimpia szervezői azt fontolgatják, hogy a korábban tervezett négy nap helyett mindennap tesztelik majd koronavírusra a játékokon részt vevő sportolókat.

A Kyodo japán hírügynökség egy meg nem nevezett, közeli forrásra hivatkozva számolt be a legújabb tervről, amely a paralimpiára is vonatkozna. A szervezőbizottság a következő napokban azt vizsgálja majd meg, hogy a megemelt tesztszám mennyi pluszköltséggel járna, illetve mennyi plusz munkaerőre lenne szükség, továbbá mennyire befolyásolná a lakosság napi tesztigényét.

Hogyan juthatunk el nyaralni idén nyáron? Részletek itt.

A forrás szerint ugyancsak felmerült annak lehetősége, hogy az olimpia előtt Japánba edzőtáborozni, akklimatizálódni érkező sportolókat már a felkészülésük során is mindennap ellenőriznék. Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság elnöke múlt kedden jelentette be, hogy várhatóan a korábban tervezettnél gyakrabban tesztelik majd a résztvevőket a koronavírus új, fertőzőbb variánsainak megjelenése miatt.

A tokiói az első újkori olimpia, amelynek megrendezését elhalasztották
A tokiói az első újkori olimpia, amelynek megrendezését elhalasztották. Fotó: Getty Images

Március 25-én kezdődik a fáklyafutás

A tokiói olimpia szervezőbizottsága hétfőn megerősítette, hogy a tervezett időpontban, március 25-én kezdődik meg az olimpiai fáklyafutás Fukusimában. A koronavírus-járvány újabb hulláma miatt kérdéses volt, hogy megtudják-e rendezni a váltót, sőt, Simane japán tartomány kormányzója kilátásba helyezte, hogy a prefektúrában nem engedélyezi a futást, ha nem javul a járványhelyzet a nyári ötkarikás játékoknak otthont adó országban.

A váltó a szervezők hétfői bejelentése alapján március 25-én indul Fukusimából, majd a staféta eljut az ország mind a 47 tartományába. Simane prefektúrát május 15-én és 16-án érintené a 121 naposra tervezett olimpiai fáklyafutás. A rajt és az első napi szakasz nem lesz nyilvános a pandémia miatt, arról pedig később születik döntés, hogy a négy hónapig tartó váltó során hol lehetnek nézők, résztvevők, esetleg ünnepségek, rendezvények.

A 2020-ról ez év nyarára halasztott tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik meg. A paralimpiai játékok augusztus 24-től szeptember 5-ig zajlanak majd a japán fővárosban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!