Koronavírus: meghalt egy francia orvos

Olivier Véran egészségügyi miniszter vasárnap jelentette be az LCI hírtelevízióban, hogy meghalt egy, az új típusú koronavírussal fertőzött orvos Franciaországban. Ez az első haláleset az egészségügyi dolgozók körében.

A tárcavezető az orvosi titoktartási kötelezettségre és az orvos családjára hivatkozva nem kívánt pontosabb információkkal szolgálni az elhunyt személyéről. A France3 közszolgálati televízió szerint a Párizstól északra található Oise megye egyik mentőorvosáról van szó. Az információt utóbb megerősítették hivatalos források az AFP francia hírügynökségnek. Oise megye volt a koronavírus-járvány egyik első gócpontja Franciaországban. Az orvos az észak-franciaországi Lille egyetemi kórházában halt meg szombaton.

Az orvos fia vasárnap nyilatkozott a Le Parisien című napilapnak. "Apám feláldozta magát. Nyugdíjas volt már. Nem kellett volna dolgoznia, de bejárt, mert mindig segíteni akart a túlterhelt kollégáinak. Azért dolgozott, mert szerette, amit csinált, ez volt az élete. Igazságtalan, ami történt. Szomorúak vagyunk, és dühösek."

Ne csak a koronavírus miatt figyeljünk erre A koronavírus folyamatos terjedésével egyre többet foglalkozunk azzal, hogy óvintézkedéseket tegyünk a munkahelyünkön is, és jobban odafigyeljünk a higiénés szokásainkra annak érdekében, hogy ne fertőzzük meg egymást. Egyes alapszabályokat azonban nem csak a koronavírus-járvány miatt ajánlott betartani. Részletek itt .

Sok a vita a védőfelszerelések körül

A néhány hónappal ezelőtt még neurológusként praktizáló egészségügyi miniszter elismerte, hogy az orvostársadalom "nagyon nagy árat fizet most", és kifejezte elismerését valamennyi orvos, ápoló, tűzoltó, és az emberek mentésében részt vevők "rendkívüli bátorsága" iránt.

Franciaországban napok óta vita folyik a védőfelszerelések hiányáról az egészségügyben. Ennek kapcsán a miniszter elmondta: "azt tudjuk, hogy a megfertőződött egészségügyi dolgozók többsége nem a kórházi munkája közben kapja el a betegséget, hanem azon kívül". Hangsúlyozva, hogy a munkájuk miatt mégiscsak ők vannak a legszorosabb kapcsolatban a betegekkel, és hogy számukra "teljesen elengedhetetlen" a védőfelszerelés, a miniszter elismerte, hogy több megfertőződés is történt olyan orvosok és ápolók körében, akik munkavégzés közben egyébként viseltek egészségügyi maszkot.

A diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma szombaton 14 500 volt Franciaországban
A diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma szombaton 14 500 volt Franciaországban. Fotó: Getty Images

562-re emelkedett a koronavírus-fertőzés áldozatainak száma

A koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Franciaországban a szombat esti hivatalos adatok szerint 562-re emelkedett, ami 112-vel több, mint az előző nap, a kórházban ápolt betegek száma pedig 6172, közülük több mint 1500-an vannak intenzív osztályokon. A leginkább leterhelt keleti országrészből a súlyos, de stabil állapotban lévő fertőzötteket a hadsereg gépei egymás után szállítják át katonai kórházakba az ország más régióiba, és a határos Németország is jelezte, hogy fogad súlyos betegeket Franciaországból.

A kormány - miközben megszigorította országszerte a kijárási korlátozások ellenőrzését, és a szakemberek véleményét kérte a drasztikus intézkedések esetleges meghosszabbítását illetően - 250 millió védőmaszkot rendelt az egészségügyben dolgozók készlethiányának enyhítésére. Az egészségügyi miniszter jelezte, hogy jelenleg 86 millió maszk áll az állam rendelkezésére, amelyekből hetente mintegy 24 millió maszkot használnak fel az egészségügyben és más területen dolgozók. A tárcavezető szerint jóllehet, a diagnosztizált fertőzöttek száma szombaton 14 500 volt, a valós szám 30 és 90 ezer közé tehető, miután sok betegnek egyáltalán nincsenek tünetei.

Dolgok, amiket eddig idő hiányában nem tanítottam meg a gyerekeimnek - olvassa el a részleteket az nlc.hu oldalán !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra