Koronavírus: már 42 beteg Mezőkövesden

Jelenleg itthon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében terjed leginkább a járvány, mert Mezőkövesden jelentősen megugrott az azonosított COVID-esetek száma.

Ahogy arról mi is beszámoltunk két hete, egy mezőkövesdi iskolai zárt értekezleten összesen 21 ember kapta el a koronavírus. Azt nem tudni, hogy ezzel van-e összefüggésben, de tény, hogy a településen azóta tovább növekedett a diagnosztizált fertőzöttek száma. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közlése szerint 42 embernek lett pozitív a PCR-tesztje.

A járványügyi hatóság eddig 320 szoros kontaktot derített fel, és az Országos Mentőszolgálat 283 főnél vett légúti mintát. Jelen pillanatban a COVID-betegek közül kettő személyt ápolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház infek­tológiai osztályán - tudta meg a boon.hu .

Továbbra is várják a turistákat

Mezőkövesden jelentős a turizmus, többek között a matyó hagyományokat, a mezőgazdasági gépeket és Takács István festőművész életművét bemutató múzeumok találhatók a városban. Ezenkívül a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő is rengeteg látogatót vonz, így érthető okokból nem szeretnék, ha az új fertőzöttek hírére eltűnnének a turisták.

A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő komplexuma 4 kilométerre található Mezőkövesdtől. Fotó: Facebook/Zsóry Gyógy- és Strandfürdő
A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő komplexuma 4 kilométerre található Mezőkövesdtől. Fotó: Facebook/Zsóry Gyógy- és Strandfürdő

A fürdő ezért Facebookon közleményben hangsúlyozta, hogy megtették a szükséges intézkedéseket, Mezőkövesden pedig lokalizálták a fertőzötteteket, akiket elkülönítettek. A dolgozóik nem érintettek, így nyugodtan látogathatók az idegenforgalom által kedvelt helyek a megelőző higiénés szabályok betartásával. Az NNK külön felhívta rá a figyelmet, hogy jelenlegi ismeretek szerint vízzel a fertőzés nem terjed, a cseppfertőzést kell megelőzni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.