Koronavírus: már 3 magyar pedagógus halt meg

A magyar pedagógusok körében már 3 áldozatot szedett a koronavírus-járvány. Mindegyikük krónikus betegséggel küzdött. Az érdekképviselet ezért továbbra is azt sürgeti, hogy mentesítsék a személyes munkavégzés alól a kockázati csoportba tartozókat.

Elrettentő, hogy az elmúlt másfél hónap alatt három pedagógus halt bele a fertőzésbe - kommentálta a tragikus eseményeket Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Elmondása szerint mindhárman magas vérnyomással küzdöttek, de szedtek rá gyógyszert. Ennek ellenére a koronavírus-fertőzés a páciensek tüdejére húzódott, és légzési elégtelenség lépett fel náluk. Az első áldozat 39 éves volt, a másik kettő pedig 60 év feletti.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország, koronavírus pedagógusok, koronavírus tanárok, koronavírus kockázat, koronavírus veszélyeztetettek, koronavírus magyar áldozatok
Sok pedagógus veszélyeztetettnek számít, mégsem taníthatnak otthonról.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Sok kockázat, kevés lépés

Bizonyos időközönkénti ingyenes tesztelést, a veszélyeztetett pedagógusoknak távoktatást, a koronavírus-fertőzötteknek 100 százalékos táppénzt sürget a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). További részletekért kattintson ide!

Az alelnök az RTL Klub Híradójának arról is beszélt, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a pedagógusok 40 százaléka 55 évnél idősebb, tehát a koruk miatt is veszélyeztetettnek számítanak a koronavírus-járvány idején. A csatorna egyébként múlt hét óta többször is megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát azzal, hogy tervezik-e megteremteni az otthoni munkavégzés lehetőségét a krónikus betegségben szenvedő pedagógusok számára. Erre azonban csak annyit válaszoltak, hogy ha valahol megjelenik a fertőzés, ott átmenetileg szünetet rendelnek el, ez pedig a tanárok érdekeit is szolgálja.

Mit tehetnek a krónikus beteg tanárok?

A Híradó kérdésére Müller Cecília országos tisztifőorvos azt tanácsolta a krónikus betegeknek, hogy gyakrabban konzultáljanak kezelőorvosukkal és tartsák karban az alapbetegségüket. A szakember szerint egyébként a járványügyi szabályok szigorú betartásával az iskolákban is minimálisra lehet csökkenteni az új típusú koronavírussal való megfertőződés kockázatát.

5 hónapig nem érzett ízeket és szagokat a koronavírus-fertőzésből felgyógyult magyar férfi - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!