Koronavírus: lemondták a hazai rendezvényeket

Több kulturális rendezvényt is elhalasztanak, miután a kormány szerdai ülésén veszélyhelyzetet rendelt el és megtiltotta a 100 főnél nagyobb látogatottságú beltéri, valamint az 500 főnél több embert vonzó kültéri rendezvényeket.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, szerdán rendkívüli jogrend bevezetése mellett vészhelyzet elrendeléséről döntöttek Magyarországon a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Az új intézkedések visszavonásig érvényesek - az európai politikusok szerint akár hónapokig is fennállhat a jelenlegi helyzet. Az új szabályok értelmében tilos 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényt szervezni, ezért több színházi előadás, hangverseny, koncert és fesztivál elmarad, és a múzeumok sem fogadnak látogatókat. A már megváltott jegyeket a programszervezők döntésétől függően visszaváltják vagy a későbbi időpontokon érvényesítik. Érdemes az adott intézmények honlapjain és közösségi oldalain tájékozódni a részletekről.

Elmaradnak a fesztiválok és a találkozók

Koronavírus: kiket köteleznek házi karanténra? A válaszért kattintson ide!

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szerdán közölte, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel elhalasztják a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelyet eredetileg április 23-ától 26-áig tartottak volna. Az esemény új időpontjáról később adnak tájékoztatást. Későbbi időpontra halasztják az eredetileg április 8-a és május 17-e közötti időpontra tervezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozót, valamint a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált is, amely eredetileg március 23-a és 29-e között lett volna. Az április 2-a és 9-e közöttre meghirdetett 14. Deszka Fesztivál megtartásáról később döntenek.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, koronavírus-fertőzés megelőzése, koronavírus Magyarországon, óvintézkedések, lemondott rendezvények
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásainak lemondásáról szóló tájékoztatót olvassák a látogatók. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Lemondták a színházi előadásokat

A koronavírus-helyzet miatt határozatlan időre elmaradnak az előadások a Nemzeti Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban és a debreceni Csokonai Színházban. A Szolnoki Szigligeti Színház is felfüggeszti a nagyszínpadi előadások bemutatását az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, valamint a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban is elmaradnak a nagyszínpadi bemutatók a vészhelyzeti rendelkezés visszavonásáig. A Térszínház egyelőre április 13-ig nem tart előadásokat.

Se kiállítás, se koncert

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett intézkedések miatt a Művészetek Palotája egyelőre március 31-ig, a Magyar Állami Operaház pedig előreláthatólag április 3-ig törölte rendezvényeit. Határozatlan ideig a Trafó is lemondta programjait. A Nemzeti Filharmonikusok márciusi hangversenyei biztosan elmaradnak. A Fonó Budai Zeneház egyelőre két hétig, nem tartja meg programjait, a Miskolci Szimfonikus Zenekar pedig április közepéig lemondta az összes budapesti és miskolci koncertjét. A Várkert Bazár egyelőre március végéig nem tartja meg rendezvényeit.

Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központ április 15-ig meghirdetett rendezvényei is elmaradnak, valamint a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia is elhalasztja valamennyi tavaszi eseményét a koronavírus-helyzet miatt. A pécsi Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) minden helyszínén - így a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Kodály Központban, valamint a Művészetek és Irodalom Házában is - elmaradnak március 12-étől a 100 főnél nagyobb beltéri, illetve a 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények. Szeged örkormányzata pedig lemondta az eredetileg március 14-ére szervezett Árvízi Emléknapot, valamint törölték a Szegedi Nemzeti Színház és az Ifjúsági Ház beltéri programjait, a Belvárosi Mozi előadásait, a Szent-Györgyi Albert Agora, a Sportcsarnok és a művelődési házak rendezvényeit is.

Az új típusú koronavírus terjedése miatt életbe lépett óvintézkedéseknek megfelelően a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum is határozatlan ideig zárva tart, a Petőfi Irodalmi Múzeumba és a tagintézményeibe tervezett beltéri rendezvények pedig előreláthatólag március végéig elmaradnak. Bezárt továbbá a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum is, Makón pedig lefújták a Mozaik múzeumtúra rendezvényeit.

Egyes eseményeket megtartanak

A 70 ember befogadására alkalmas teremmel rendelkező Spinoza Színház továbbra is megtartja előadásait. A Szín-Mű-Hely is maximum 70 fő befogadására képes, így az ott meghirdetett előadások sem maradnak el. A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban pedig a tantermi deszka és a kamaratermi előadásokat a kiadott műsor alapján igény szerint megtartják, ezekre ugyanis nem vonatkozik a koronavírus-járvány miatt életbe lépett korlátozás.

Mit kezdjük a gyerekekkel, ha a koronavírus-járvány miatt hetekre karanténba zárnak minket a négy fal közé? Erre kereste a választ az nlc.hu cikke, olvassa el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!