Koronavírus: kétféleképpen okozhat halált

Március óta több tucat, a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunyt páciens tüdejét vizsgálták meg a svájci kutatók, hogy kiderítsék, pontosan miért vesztették életüket az áldozatok. A szakemberek érdekes megállapításokra jutottak.

A koronavírus-járvány már több 1,1 millió életet követelt világszerte, Magyarországon pedig már az 1200-hoz közelít az áldozatok száma. Úgy tűnik azonban, hogy nem minden haláleset egyforma.

Két okból halhatunk bele a fertőzésbe

Koronavírus: bármely életkorban lehet végzetes - kattintson a részletekért!

A koronavírus-fertőzés áldozatait két csoportba lehet sorolni. Vannak azok, akiknek a tüdeje a COVID-19 betegség első stádiumában akkora vírusterhelést kap, hogy az immunrendszer már nem is képes legyőzni a kórokozót. Illetve vannak azok, akik immunrendszere ugyan legyőzi a vírust, védekezőrendszer túlműködése miatt azonban súlyos gyulladások alakulnak ki a szervezetben, amelyek legalább olyan halálosak, mint maga a fertőzés - magyarázta Dr. Kirsten Mertz patológus a svájci Blicknek .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus haláleset, koronavírus halottak, koronavírus áldozatok, koronavírus következményei, koronavírus szövődményei
Nem minden haláleset egyforma. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A második esetben az a legnagyobb probléma, hogy ilyenkor immunrendszerünk nemcsak a koronavírust pusztítja el, hanem a fertőzött sejtjeinket is károsítja. A szakember szerint olyan ez, mintha a fogorvos az összes szuvas fogunkat kihúzná, amellyel a probléma - a fogszuvasodás - valóban megszűnne, csakhogy a fogainkat is elveszítenénk.

"A vírus egy gyilkos, és az is marad"

A patológus úgy fogalmazott, hogy bár az új típusú koronavírus már mutálódott, továbbra is egy gyilkos, és az is marad. Igaz, hogy még mindig főként az idősebbekre és a krónikus betegekre jelent veszélyt a fertőzés, azonban senkinél sem lehet garantálni, hogy enyhe lefolyású betegsége lesz, ha megfertőződik - hívta fel a figyelmet Mertz. Kiemelte ugyanakkor, hogy a COVID-19 súlyosságát befolyásolhatja az, hogy a kórokozó milyen mennyiségben van jelen a szervezetben. A bejutott mennyiséget pedig jelentősen csökkenthetjük a távolságtartással, a maszkviseléssel és az alapvető higiéniai ajánlások betartásával.

Nincs pénze koronavírus-tesztre, ezért nem látogathatja meg a kórházban a 10 éves kisfiát - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!