Koronavírus: jön a kínai vakcina

Két kínai gyógyszergyártó cég is nagy bejelentést tett saját koronavírus elleni oltóanyagával kapcsolatban. Egyikük megkapta a szabadalmi engedélyt, míg a másik vezetője egyenesen azt ígéri, hogy év végéig forgalomba állítja vakcináját.

A kínai állam megadta a szabadalmi engedélyt a CanSino Biologics nevű cégnek a koronavírus elleni vakcinára - számolt be róla a Reuters . Ez az első COVID-19 vakcina-szabadalom, amelyet Kína adott ki.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Kína, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni vakcina, koronavírus vakcina, koronavírus oltás, koronavírus oltóanyag
A kínai állam megadta a szabadalmi engedélyt a CanSino Biologics nevű cégnek.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Több ország is teszteli

Koronavírus: új dolgok derülnek ki az orosz vakcináról - részletek itt!

Szaúd-Arábia már be is jelentette, hogy megkezdi az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett, Ad5-nCOV nevű oltóanyag tesztelésének harmadik fázisát. De már Oroszországgal, Brazíliával és Chilével is tárgyal ezzel kapcsolatban a gyógyszergyártó.

A hír hatására a CanSino hongkongi részvényei 14 százalékkal, a sanghaji részvények pedig 6,6 százalékkal erősödtek hétfőn. Ebben azonban nincs semmi meglepő, a részvénypiacot ugyanis az utóbbi hónapokban jelentősen befolyásolják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek.

"Nem kell minden kínait beoltani"

A SinoPharm kínai állami gyógyszergyártó vállalat pedig várhatóan az év végéig kereskedelmi forgalomba hozható oltóanyagot állít elő az új típusú koronavírus ellen - mondta a cég vezetője, Liu Csin-cseng a Kínai Kommunista Párt lapjában kedden megjelent cikkben.

A vakcina 1000 jüanba (hozzávetőleg 42 ezer forint) kerül majd, és két lépésben kell majd beadni, 28 napos eltéréssel. A cégvezető egyúttal azt javasolta, hogy a diákok és a nagyvárosokban élő emberek mindenképpen oltassák be magukat, de arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vidéken, gyéren lakott helyen élőknek nincs szüksége a vakcinára. "Nem kell mind az 1,4 milliárd kínait beoltani" - húzta alá Liu a Guangming Daily című lapnak, hozzátéve, hogy a SinoPharm két kísérleti oltóanyagon dolgozik (egyiket neki is beadták), és évente 220 millió adag oltás legyártására van kapacitása.

Egy amerikai feltalált egy pisztolyt, amivel maszkot lehet lőni az emberek arcára - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!