Koronavírus: javítja a betegek esélyeit ez a gyógyszer

Alacsony dózisban adva mind a súlyos szövődmények, mind az elhalálozás kockázatát csökkentheti COVID-19-ben szenvedő betegeknél egy széles körben használt fájdalomcsillapító gyógyszer, az acetilszalicilsav - állítják amerikai kutatók.

Ismert, hogy fájdalomcsillapító hatása mellett az acetilszalicilsav enyhe véralvadásgátló hatással is rendelkezik. Éppen ezért gyakran alkalmazzák alacsony napi dózisban olyan betegeknél a problémák kiújulásának megelőzése érdekében, akik korábban vérrögösödés okozta szívrohamon vagy stroke-on estek át. Mint azt az intézmény közleménye írja , a Marylandi Egyetem orvosi karának (UMSOM) szakemberei arra a kérdésre szerettek volna választ kapni, hogy vajon miként befolyásolja a hatóanyag az új koronavírus okozta COVID-19-cel küzdő betegek gyógyulási esélyeit, hiszen a COVID-19 is fokozza a vérrögképződés, illetve minden lehetséges szövődményének veszélyét. Az Anesthesia and Analgesia című folyóiratban megjelent tanulmányukban úgy fogalmaznak a kutatók, eredményeik óvatos optimizmusra adnak okot.

Alacsony dózisban az acetilszalicilsav segítheti a COVID-19 kezelését
Alacsony dózisban az acetilszalicilsav segítheti a COVID-19 kezelését. Fotó: Getty Images

Közel felével csökkent a halálozási ráta

Gyerekek számára nem adható acetilszalicilsavat tartalmazó gyógyszer. Hogy miért, arról ide kattintva olvashat bővebben.

Dr. Jonathan Chow, az UMSOM aneszteziológusa vezetésével a kutatócsapat több mint négyszáz COVID-19-beteg egészségügyi adatait elemezte ki. Az 55 éves átlagéletkorú páciensek mindannyian koronavírus-fertőzéshez fűződő szövődmények miatt kerültek a Mayrlandi Egyetem baltimore-i kórházába vagy három másik kórházba az Egyesült Államok keleti partvidékén az elmúlt hónapok során. Szív- és érrendszeri panaszaik miatt a vizsgált betegek mintegy negyede szedett naponta alacsony dózisban acetilszalicilsav hatóanyagú gyógyszert a kórházi kezelést megelőzően és alatt.

Mint az elemzésből kiderült, e betegek 44 százalékkal kisebb arányban kényszerültek gépi lélegeztetésre, 43 százalékkal ritkábban intenzív ellátásra, továbbá az elhalálozás kockázata is jelentősen, 47 százalékkal alacsonyabb volt körükben az acetilszalicilsavat nem szedő páciensekhez viszonyítva. A kutatók számításaik során figyelembe vették számos olyan tényezőt, amely szerepet játszhatott a páciensek prognózisában. Egyaránt súlyozottan kalkuláltak tehát a betegek életkorával, nemével, testtömegindexével , rasszával, továbbá olyan esetleg meglévő krónikus betegségeivel is, mint a magas vérnyomás - és az arra szedett béta-blokkolók -, a cukorbetegség, a szív, a vesék és a máj megbetegedései.

Háziorvossal konzultálva érdemes lehet naponta szedni

"Úgy gondolom, egy kritikus fontosságú felfedezésről beszélhetünk, amit mindenképpen randomizált klinikai kísérletekkel is igazolni kell. Amennyiben sikerül így is alátámasztani az eredményeinket, úgy az acetilszalicilsav válhat az első széles körben elérhető, vény nélkül kapható gyógyszerré a COVID-19-betegek halálozási arányának csökkentése érdekében folytatott harcban" - mutatott rá dr. Chow.

Kutatótársa, dr. Michael A. Mazzeffi aneszteziológus hozzátette, úgy vélik, az acetilszalicilsav véralvadásgátló hatása valóban előnyösen befolyásolja a COVID-19-cel küzdők gyógyulási esélyeit azáltal, hogy meggátolja az apró vérrögök képződését a szervezetben. Mi több, a szakember szerint tüneteket okozó koronavírus-fertőzés esetén megfontolandó lehet a betegek számára, hogy kis dózisban szedjék is ezt a hatóanyagot. Mindazonáltal erről feltétlenül konzultálni kell először a háziorvossal, mert az acetilszalicilsav bizonyos esetekben veszélyes véralvadási zavarokat okozhat, és hosszú távon egyéb káros mellékhatásai is lehetnek.

Robotokkal igyekeznek ellensúlyozni Japánban a koronavírus-járvány miatti elszigetelődés, magány negatív hatásait. Minderről részletesen olvashat társportálunk, az nlc.hu cikkében .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra