Koronavírus: ismét oltathatunk időpontfoglalás nélkül

Januárban minden héten lesz újabb oltási akció. Ennek keretében csütörtöktől szombatig időpontfoglalás nélkül lehet kérni az új típusú koronavírus elleni oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben - közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.

A novemberi-decemberi oltási akcióhetek nagy sikernek örvendtek. A harmadik dózisok nagy részét ekkor adták be a hazai lakosságnak. Az átoltottság további növelése érdekében januárban minden héten lesz újabb oltási akció a kórházi oltópontokon, de a háziorvosoknál is szerveznek oltásiakció-hétvégéket. Minden háziorvos egy-egy pénteket és szombatot kiválasztva COVID-19 elleni védőoltásban részesítheti a praxisába tartozó oltandókat - mondta Galgóczi Ágnes.

koronavírus,
Az oltási akciók időpontja a kórházi és kijelölt járásközponti oltópontokon (szakrendelőkben). Forrás: koronavirus.gov.hu

Fontos a megelőzés

A szomszédban már dominánssá vált az omikron .

Magyarországon eddig már több mint 6 millióan kaptak legalább egy védőoltást az új típusú koronavírus ellen, és az oltottak több mint felének már a harmadik dózis is beadták. Ez nagyon fontos a járványhelyzet további romlásának elkerülése, valamint az omikron variáns elterjedésének megakadályozása szempontjából.

A kicsiket is folyamatosan oltják

A szakember közölte azt is, hogy az 5-11 éves korosztály oltása is folyamatosan zajlik a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál. Már több mint 61 ezren regisztráltak az oltásra ebből a korosztályból, és több mint 47 ezren már meg is kapták az első dózist. A héten sokan már a második oltást kapják. Az oltóanyag folyamatosan érkezik a gyermekek számára is, de javasolt időpontot foglalni az erre a célra létrehozott oldalon .

Az NNK osztályvezetője megemlítette továbbá, hogy a koronavírus örökítőanyagának szennyvízből kimutatható koncentrációja a vizsgált minták esetében lassú csökkenést mutat. Emiatt a szakemberek abban bíznak, hogy a koronavírus-járvány leszálló ágba kerül, és az oltásokkal meg tudjuk akadályozni a kór további terjedését.

Bár még épphogy csak leszálló ágba került a negyedik hullám, a magyar felnőtt lakosság többsége szerint rövidesen máris berobban a koronavírus-járvány ötödik hulláma itthon - derült ki egy friss hazai felmérésből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!