Koronavírus Oltási Akció
Koronavírus: 2 millió oltást adtak be az oltási akciónapokon
Már 2 millió oltást adtak be a tavaly év végétől bevezetett oltási akciónapokon, ebből több mint 380 ezer első oltás volt - nyilatkozta a közmédiának György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője szerdán.
Koronavírus: nem állnak le az oltási akciók
Az átoltottság további növelése és a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében januárban és februárban is minden csütörtökön, pénteken és szombaton oltási akciót szerveznek a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Súlyos belső sérülést és elzáródást okozhatnak ezek a gyöngyök – Ne add oda a gyereknek!
Súlyos egészségi kockázat miatt visszahívnak egy Magyarországon is elérhető vízgyöngykészletet. Az apró gyöngyöket a gyermekek könnyen lenyelhetik, a szervezetben pedig többszörösükre duzzadhatnak, ami akár életveszélyes bélelzáródáshoz is vezethet.
Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.