Koronavírus: ilyenkor nagy a halálozás kockázata

Az új koronavírussal való megbetegedés utáni fél évben erősen megnő a páciens elhalálozásának kockázata - figyelmeztetett Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

Fontos dologra figyelmezetetett az orosz egészségügyi miniszter. Mint mondta, az új típusú koronavírus általi megbetegedést követő fél évben több olyan, súlyos szövődmény is kialakulhat, amely miatt igen magas az elhalálozás rizikója.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Fél éven belül több szövődmény is felléphet. Fotó: illusztráció, Getty Images

Lehetséges szövődmények

Elért egy fontos határt az átoltottság .

A kihordott COVID-19 után hat hónapon belül fellépő lehetséges szövődmények között szerepel a vérrögképződés, illetve az idegrendszer vagy a szív- és érrendszer károsodása. Ezért rendkívül fontos, hogy a fertőzésen átesett betegek alapos orvosi kivizsgálásnak vessék alá magukat - hangsúlyozta Mihail Murasko.

Ilyen most az orosz helyzet

Oroszországban naponta mintegy 18 ezer új koronavírusos esetet regisztrálnak. Az ország a járvány kezdete óta már több mint 6,8 millió igazolt fertőzöttről és 180 ezer halálesetről számolt be.

Jelentősen növeli a koronavírussal való megfertőződés és a súlyos megbetegedés elleni védelmet a Pfizer-vakcina harmadik dózisa a 60 év felettiek körében - derült ki az izraeli adatokból.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra