Koronavírus: ilyen ütemben nőtt az áldozatok száma

Látványos grafikont tettek közzé arról, hogy milyen ütemben növekedett a világban a koronavírus-járvány áldozatainak száma január és május között.

Amióta tart a koronavírus-járvány , folyamatosan hallani a kételkedőket is, akik szerint túlreagálta a világ a helyzetet, hiszen más betegségekben akár többen is meghalnak egy adott évben - írta a g7 . A napokban megjelent azonban egy grafikon, amelyen jól látszik, hogy január elejétől milyen ütemben nőtt a COVID-19-cel, illetve az egyéb fertőző betegségekkel összefüggésben elhunytak száma világszerte.

koronavírus, koronavírus világjárvány, koronavírus halottak száma, fertőző betegségek
Már csaknem 444 ezer ember halt bele a koronavírus-fertőzés következményeibe.Képünk illusztráció, forrása: Getty images

Már csaknem 444 ezer áldozata van

Koronavírus: erre számítanak a belga szakértők - kattintson a részletekért!

Míg a 2020-as év elején még a malária szedte a legtöbb áldozatot a világban, márciustól már egyre feljebb lépegetett a listán az új típusú koronavírus is. Április elejére már több életet követelt, mint az influenza, április végén pedig a maláriától is átvette a vezetést.

A legfrissebb adatok szerint világszerte már csaknem 444 ezer ember halt bele a koronavírus-fertőzés következményeibe, a fertőzöttek száma pedig meghaladta a 8,18 milliót. Magyarországon eddig 4078 megbetegedésről és 567 halálesetről tudnak.

Vezető halálokok

A koronavírus tehát eddig jóval több embert ölt meg, mint a többi fertőző betegség, azonban továbbra is inkább a krónikus betegségek számítanak a vezető halálokoknak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint például 2016-ban az iszkémiás szívbetegség, a sztrók és az obstruktív krónikus tüdőbetegség összesen mintegy 18 millió áldozatot szedett.

vezető halálokok, szívbetegség, tüdőbetegség, sztrók
A 2016-os vezető halálokok. Forrás: WHO

Végleg tönkretett egy budapesti csúcséttermet a koronavírus-járvány - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!