Koronavírus: így védte a gyerekeket a karantén

Mintegy harmadával csökkent a gyermekeket érintő sürgősségi ellátások száma Finnországban, miután az új típusú koronavírus-járványra válaszul korlátozó intézkedéseket vezettek be márciusban - mutatta ki egy új tanulmány.

Egy amerikai kutatás szerint az öt éven aluli gyerekek fontos szerepet tölthetnek be a koronavírus-járvány terjedésében. Részletek itt.

"Abból a feltevésből indultunk ki, hogy a gyerekek szinte folyamatosan légúti fertőzésekkel küzdenek. Leggyakrabban hörghurut és középfülgyulladás alakul ki náluk, de egyéves kor alatt szintén gyakran kerülnek kórházba RS-vírus vagy influenza okozta fertőzés miatt. Eredményeink szerint ugyanakkor a fizikai távolságtartás fontos szerepet játszik a gyermekkori fertőzések, a sürgősségi ellátások és a kórházi ápolások esetszámának csökkentésében egyaránt" - idézi az intézmény honlapján megjelent közlemény Marjo Renkót, a Kelet-finnországi Egyetem gyermekgyógyász professzorát.

A koronavírus-járvány miatt korlátozások egyéb fertőző betegségek terjedését is lelassították
A koronavírus-járvány miatt korlátozások egyébfertőző betegségekterjedését is lelassították. Fotó: Getty Images

A kutatók két finn kórház, a Kuopiói Egyetem Kórház és a Mikkeli Központi Kórház gyermek sürgősségi osztályának betegfelvételi adatait elemezték ki négy hétre visszamenőleg a járvány miatti korlátozások bevezetése előtt, illetve az azt követő négy hétre vonatkozóan. Ugyancsak számításba vették a nemzeti figyelőszolgálat szezonbeli adatait az influenza és RS-vírus okozta fertőzések gyermekek körében való alakulásáról, majd összevetették azokat a 2015-ös évben regisztrált számokkal.

Mindezek alapján kirajzolódott, hogy nemcsak a sürgősségi ellátások száma csökkent, hanem a kórházba utalt betegek száma is nagyjából a felére esett vissza a korlátozásokat követően. A kutatók hasonló mértékű csökkenést tapasztaltak mindkét kórházban és minden vizsgált korcsoportban. A legtöbb gyermek sürgősségi ellátás valamilyen vírusos légúti fertőzés következménye, és különösen a felső légúti fertőzések és középfül-fertőzések száma csökkent szignifikánsan. A változás mindazonáltal az alsó légúti fertőzések terén volt a leglátványosabb, egészen pontosan a hörghurut és a tüdőgyulladás kapcsán. Ezen esetek száma körülbelül az ötödére esett vissza. Hasonló csökkenésre 2019 tavaszán nem volt példa.

Az influenzaszezon és az RS-vírus-epidémia a korlátozások bevezetése után nem sokkal véget is ért Finnországban. Összehasonlítva a korábbi évekkel, az influenzaszezon körülbelül a megszokott tartama feléig tartott csupán - 8 hétig az átlagos 13-20 héttel szemben. A tanulmány által vizsgált időszakban egyetlen gyermek sem szorult kórházi ápolásra COVID-19 miatt.

Csak egészséges, tünetmentes gyerekek és tanárok mehetnek az iskolába szeptembertől. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!