Koronavírus: így védik az idősotthonok lakóit

A hazai koronavírus-járvány ismét a közösségi terjedés szakaszába lépett, ezért a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott idősotthonok közül már több helyen is látogatási és kijárási tilalom lépett érvénybe.

Míg korábban a kórházakból került be az idősotthonokba az új típusú koronavírus , addig most több más módon is bekerülhet. Ezért a második hullám másfajta feladat elé állítja az intézményvezetőket és a dolgozókat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A már bevezetett korlátozások mellett folyamatos tesztelés is zajlik majd a fővárosi idősotthonokban.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus idősek, koronavírus idősotthonok, koronavírus Budapest, koronavírus védekezés, koronavírus-teszt, koronavírus látogatási tilalom, koronavírus kijárási tilalom
Folyamatos lesz a tesztelés a fővárosi idősotthonokban. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Felészültek az intézmények

A koronavírus-járvány második hullámra való felkészülésről tartott egyeztetésen a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetői arról tájékoztatták a főpolgármestert, hogy minden eszközt és védőfelszerelést sikerült beszerezniük, és a folyamatos tesztelés is hamarosan elindul az intézményekben. Az intézményvezetők és a fenntartó között folyamatos a kommunikáció, és ha szükséges, online megbeszéléseket tartanak majd - olvasható a közleményben.

9 pont a védekezésért

Koronavírus: melyik idősotthonokban tilos a látogatás? A válaszért kattintson ide!

A főpolgármester, Karácsony Gergely korábban egy 9 pontból álló utasítást adott ki a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban. Ezek között szerepelt, hogy két hétre elegendő készletet kell beszerezniük a védőeszközökből, felül kell vizsgálniuk az engedélyezett férőhelyszámot, és írásban rögzíteniük kell, hogyan tudják izolálni a fertőzöttnek bizonyult lakókat. Az intézményvezetők tájékoztatása szerint az idősotthonok végrehajtották ezt a kilencpontos főpolgármesteri utasítást.

Szlávik János szerint járványügyi intézkedésekre van szükség - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.