Koronavírus: fontos intézkedés Horvátországban

Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális COVID-igazolvány, ahol maszkot kell viselni.

Koronavírus: ezért aggódnak Ausztriában - részletek .

Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális COVID-igazolvány, ahol maszkot kell viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán- és állami vállalatra, de az üzletekre is - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a nemzeti válságstábra hivatkozva. Mint hozzátették, abban az esetben, ha romlana a járványhelyzet, ez még előbb is bekövetkezhet.

Csökkent az oltakozási hajlandóság

Andrej Plenkovic horvát kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: ahhoz is meg fogják találni a jogi keretet, hogy védettségi igazolásokhoz kössék az állami támogatásokat. A kormányfő emellett értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mire várnak azok, akik nem még nem oltatták be magukat. Horvátországban ugyanis csökkent az oltakozási hajlandóság: a lakosságnak mindössze 37,3 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát.

Már több mint 8000 halálos áldozat

Az elmúlt 24 órában egyébként 96 új fertőzöttet azonosítottak Horvátországban, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 360 ezret. A vírus okozta betegség szövődményeinek következtében két új beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8220-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 132 beteget ápolnak, közülük tízen vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 511 987-en kaptak védőoltást, közülük 1 175 528-an már a második adagot is.

Ebben az országban lottósorsolással buzdítanak oltásra - olvassa el a témában írt korábbi cikkünket ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.