Van, ahol a plázázást is védettségi igazoláshoz kötik

A horvát kormány nem tervezi, hogy kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást. A védettségi igazolással nem rendelkezők számára ugyanakkor számos korlátozást vezet be, így például sem a kórházakba, sem a bevásárlóközpontba nem léphetnek majd be.

Zágráb célja az volt, hogy június végéig legalább az első dózist beadják a lakosság felének. Az oltási kampány azonban megakadt, még annak ellenére is, hogy már mindenki számára elérhetővé vált a koronavírus -vakcina. Most az az új terv, hogy a védettségi igazolással nem rendelkezők számára korlátozásokat vezetnek be.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Van, ahol a plázázást is védettségi igazoláshoz kötik. Fotó: Getty Images

Szerintük ez elegáns megoldás

A válságstáb szerint mindent meg lehet oldani "elegánsan", így például kötelezővé lehet tenni az egészségügyi dolgozók és a betegek számára, hogy rendelkezzenek digitális COVID-igazolvánnyal, ha be akarnak lépni egy egészségügyi intézménybe. Ez azt jelenti, hogy akik nincsenek beoltva, és még nem is estek át a fertőzésen, azoknak 48 óránként tesztet kellene végeztetniük, kivéve akkor, ha sürgősségi ellátásra szorulnak.

Pfizer-vakcina: a delta variáns ellen kevésbé hatékony? Kattintson!

A rendelet az információk szerint a bevásárlóközpontokra is vonatkozni fog. Így az állampolgárok védettségi igazolás birtokában maszk és korlátozások nélkül sétálhatnak majd, míg az igazolvány nélküliek be sem léphetnek majd. A továbbiakban pedig a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére szánt állami támogatásokat is oltási igazoláshoz kötnék a vállalkozók körében, ez ellen viszont hevesen tiltakoznak a szakszervezetek.

Ez a helyzet egy másik szomszédunknál

A szintén szomszédos Szlovéniában már korábban is védettségi igazoláshoz kötötték a különböző rendezvények és intézmények látogatását. Szállodába és étterembe is csak azok mehetnek, akiket beoltottak, átestek a koronavírus-fertőzésen , vagy rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív teszttel. Ilyen védettségi igazolással kell rendelkezniük bizonyos munkakörök betöltőinek is, mások mellett az egészségügyi dolgozóknak, a vendéglátósoknak, a boltosoknak, a fodrászoknak, a kozmetikusoknak, a taxisoknak és a pedagógusoknak is. Ezeknek a dolgozóknak ráadásul hetente tesztet is kell végeztetniük.

Delta variáns: "akár tönkre is teheti a nyarat" - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra