Koronavírus: elhízottaknál nem lesz olyan hatékony az oltás

Miközben egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy forgalomba kerüljön egy, az új típusú koronavírus elleni oltóanyag, úgy néz ki, a túlsúlyos embereknek ez sem ad majd kellő védelmet a fertőzéssel szemben.

Az már korábban kiderült , hogy a túlsúly rizikót jelent a COVID-19 megbetegedés esetén, mivel több kutatásban is arról számoltak be, hogy az elhízott betegek közül nagyobb arányban haltak bele a koronavírus-fertőzésbe. Most pedig úgy tűnik, a pluszkilókkal küzdők akkor sem érezhetik majd magukat biztonságban, ha végre elérhető lesz a SARS-CoV-2 elleni vakcina - nyilatkozta a North Carolina-Chapel Hill egyetem táplálkozási tanszékének egyik professzora a CNN -nek.

5 millió vakcinát foglalt be Magyarország Több országhoz hasonlóan hazánk sem szeretne lemaradni egy jövőbeni koronavírus elleni oltóanyagról, ezért a kormány előre szerződést kötött egy nagyobb adagra - közölte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Részletek itt.

Bár konkrét kísérleteket még nem folytattak ez irányban, a tudósok abból indulnak ki, hogy többek között az influenza és tetanusz oltásoknál is hasonló a tapasztalat. Sőt, a Hepatitisz B elleni vakcinánál már 1985-ben megfigyelték, hogy a túlsúlyos embereknél nem nyújtott kellő védettséget, még akkor sem, ha kifejezetten izomba adták be az oltást, véletlenül sem a zsírszövetbe.

A kövér embereknél több oltás bizonyult már hatástalannak. Fotó: Getty Images
A kövér embereknél több oltás bizonyult már hatástalannak. Fotó: Getty Images

A túlsúly összezavarja az immunrendszert

Hogy mi lehet ennek az oka? Normális esetben az immunrendszerünk úgy működik, hogy egy fertőzésre gyulladással reagál, ilyenkor "riadót fúj" és több fehérvérsejtet termel, hogy azok legyőzzék a kórokozókat. Majd a gyulladásos állapot megszűnik, mikor meggyógyultunk. De mint tesztek során kiderült, az elhízott vagy magas vércukorszinttel küzdő embereknél egyfajta krónikus gyulladás marad fenn. Ez ugyan enyhe szintű, de mivel állandósul, éppen elég ahhoz, hogy összezavarja az immunrendszert, amely így nem képes megfelelően reagálni a védőoltásra és adott esetben a valódi vírusra sem.

Szakemberek szerint ezért szükség volna egy speciálisan, a túlsúlyosak számára kifejlesztett koronavírus elleni vakcinára, hiszen a Föld lakosságának jelentős részét érinti ez a probléma. Ezen a téren egyébként az Amerikai Egyesült Államok a listavezető, ott 107 millió elhízott ember él, de egy tavalyi összesítés szerint Magyarország sincs lemaradva. Ha a teljes népességhez viszonyított arányokat nézzük, akkor a negyedik helyen állunk világszinten, Európában pedig miénk a harmadik hely.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.