Koronavírus: egyre fiatalabbakat támad

Mivel az új fertőzöttek egyre fiatalabbak, át kellene gondolni az országok oltási stratégiáit.

Oltsanak be minden 12-15 év közötti kiskamaszt a COVID-19 ellen - javasolta június 21-én az izraeli egészségügyi minisztérium. Csupán maroknyi ország van, amely ezt a gyakorlatot követi. Pedig az izraeli döntés nem légből kapott : hiába magas sok államban az átoltottság, az új fertőzöttek egyre fiatalabbak.

A kamaszoknak oltás helyett más védekezési mód is megfelelhet. Fotó: Getty Images
A kamaszoknak oltás helyett más védekezési mód is megfelelhet. Fotó: Getty Images

Izraelben például az intenzív oltási kampánnyal a felnőttek több mint 85 százalékát beoltották. Ennek is köszönhető, hogy az esetszám júniusban a napi tucat körül alakult. Ám a hónap végére már meghaladta a 100-at, és a betegek fele 19 év alatti - számol be jelenségről a Nature cikke .

A fiatalok lehetnek az új variánsok elterjesztői?

A trend nem korlátozódik kizárólag Izraelre, hasonló a helyzet az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is. Általában először minden országban arra törekedtek, hogy a felnőtt lakosságot oltsák be minél nagyobb arányban. Az átgondolt politikai döntésekhez azonban "fontos volna megérteni, milyen terhet ró a betegség a gyerekekre és a kamaszokra" - mondta a Nature-nek Karin Magnusson, az oslói Norvég Közegészségügyi Intézet epidemiológusa.

Újra erősödik a járvány Izraelben - ez lehet az oka.

Kutatásai szerint, noha a koronavírusos gyerekek nem igényeltek szakellátást, például kórházi intenzív ápolást, sokan közülük a megfertőződés után akár hat hónapig is visszajárnak különféle panaszokkal a háziorvoshoz. Ugyanakkor meglehet, elég volna oltás helyett másfajta védekezést, például maszkviselést számukra előírni.

Többféle szempontot kell mérlegelni

Sok helyütt tapasztalták, hogy a fiatal korcsoportokban nő a megbetegedések aránya, miközben a teljes népességre vetített számok csökkennek. Az országoknak a globális helyzetet is figyelembe kell venniük.

"Kinek adjuk az oltást: a gazdag országokban a gyerekeknek, vagy a kevésbé tehetős államokban az időseknek? Melyik döntéssel gyakorolunk nagyobb hatást az emberek életére?" - teszi fel a kérdést a Nature cikkében Jennie Lavine, aki az Atlantai Emory Egyetemen kutatja a fertőző betegségek dinamikáját.

Az sem kizárt, hogy a COVID-19-betegek átlagéletkora csak átmenetileg csökken. Lehet olyan forgatókönyv, ami visszabillenti az arányokat. Elkezdhetik például több országban is oltani a kamaszokat és gyerekeket, vagy pedig az új vírusvariánsok és az egyre gyengébb immunválaszra képes idősebb generációk újra kiteszik őket a megfertőződésnek, összegzi a Nature a problémát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra