Koronavírus: egy fiatal magyar nő is meghalt

Az operatív törzs ma délelőtti sajtótájékoztatóján közölték, hogy már 9 főre emelkedett a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma.

A kedd reggeli adatok szerint Magyarországon eddig 187 embernél diagnosztizálták a Covid-19 betegséget. Közülük 21 fő meggyógyult, de mint pár perce bejelentették, már 9 fertőzött meghalt a SARS-CoV-2 vírus miatt kialakult szövődmények következtében.

70 tonna orvosi eszköz érkezett Tegnap hajnalban landolt az első olyan gép, amely egészségügyi védőfelszereléseket hozott Kínából, ma pedig egy újabb, még nagyobb szállítmány követte. Részleteket itt olvashat.

Korábban csak idősebb betegek hunytak el, ám a kilencedik hazai áldozat egy fiatalabb nő. Müller Cecília országos tisztifőorvos azonban hangsúlyozta, hogy ő is szív-és keringési rendellenességgel küzdött és krónikus anyagcsere betegségben is szenvedett.

Mentő érkezik a budapesti Szent László Kórházba. Fotó: MTI
Mentő érkezik a budapesti Szent László Kórházba. Fotó: MTI

Az operatív törzs sajtótájékoztatóján ismét arra kérték a lakosságot, hogy aki teheti, maradjon otthon - akár fiatal, akár idős. Mivel jelenleg nincs gyógyszer vagy védőoltás az új koronavírus ellen, a leghatékonyabban így védekezhetünk a fertőzés ellen. "A vírust egy fertőzött személy 2-3 másik személynek tudja átadni. Magyarország előnyösebb helyzetben van, mert időben 2-3 hónapot nyertünk, a megelőző intézkedésekkel lassítani tudjuk a vírus terjedését" - fogalmazott Müller Cecília.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!