Koronavírus: csaknem 22 millió fertőzött a világban

Tavaly év vége óta már 21,88 millió embert fertőzött meg és 774 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 13,9 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből.

A legtöbb koronavírus-fertőzöttet és áldozatot továbbra is az Egyesült Államokban tartják számon: az amerikaiak már több mint 5,44 millió igazolt esetről és mintegy 170500 halottról tudnak. A második legtöbb eset pedig még mindig a braziloknál van: Brazília már 3,35 millió beteget és több mint 108500 áldozatot jelentett eddig.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus világjárvány, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus járványhelyzet
Már 21,88 millió embert fertőzött meg az új kór. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

India már 2,7 millió igazolt esetről és majdnem 52 ezer elhunytról, Oroszország 925 ezer koronavírus -fertőzöttről és 15700 áldozatról, míg Dél-Afrika mintegy 590 ezer megbetegedésről és csaknem 12 ezer halálesetről adott hírt kedd reggelig. Peruban a fertőzöttek száma már az 536 ezerhez közelít, a haláleseteké pedig meghaladta a 26 ezret.

Lassult a Föld kizsákmányolása a koronavírus-járvány következtében - a részletekért kattintson ide!

A 10 legérintettebb ország közé tartozik még Mexikó - csaknem 526 ezer megbetegedéssel és 57 ezer halottal -, Kolumbia - 476660 regisztrált esettel és több mint 15 ezer áldozattal -, valamint Chile is. Ez utóbbi országban már csaknem 387502 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust , és 10513-an vesztették életüket a COVID-19-hez köthetően.

A koronavírus-járvány által legérintettebb országok listájának 10. helyén ismét Spanyolország áll. Innen 359 ezer fertőzöttről és több mint 28600 áldozatról adtak hírt keddig.

Hatalmas, levegőből látható üzenet tűnt fel a kukoricásban: "Covid, tűnj el!" A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!