Koronavírus: autóban így kerülhető el a fertőzés

Az iskolaév kezdetével előfordulhat, hogy többen, köztük nem családtagok ülnek egy autóban. A fertőzésveszély csökkentésére meglepő javaslatot tettek walesi kutatók.

Egész Európában, így Magyarországon is egyre dominánsabbá válik az új koronavírus delta variánsa .

Ha autózás közben rendszeresen kinyitjuk az ablakokat 10 másodpercre, akár 97 százalékkal csökkenthetjük a koronavírusok számát az autó légterében - mérték meg a Swansea Egyetem kutatói. Úgy találták, hogy a gépjármű haladása közben a külső környezet és a jármű belseje közötti légnyomáskülönbségnek köszönhetően a huzat tökéletes mértékben lecseréli a járműben a levegőt. A városban engedélyezett, óránkénti 50 kilométeres sebesség mellett mind a négy ablakot le kell engedni. Országúton pedig átlós irányban kettőt, tehát a vezető melletti és a jobb hátsó ülés melletti ablakokat.

Nem csupán maszkviseléssel védekezhetünk a koronavírus-fertőzés ellen egy autóban utazva
Nem csupán maszkviseléssel védekezhetünk a koronavírus-fertőzés ellen egy autóban utazva. Fotó: Getty Images

Az apró aeroszol erősebben fertőzőképes

Az új típusú koronavírus-fertőzés a levegőben kétféleképpen terjed: a felköhögött vagy kitüsszögött nagyobb folyadékcseppekkel, illetve a kilélegzett levegőben lévő parányi aeroszolokkal. A nagyobb cseppek kellően nehezek ahhoz, hogy néhány másodperc után lehulljanak, ám a parányi aeroszol pára akár egy órán át is képes lebegni a levegőben, és így sokkal nagyobb a fertőzőképessége. Éppen ezt az aeroszolhatást képes a nyitott ablak mérsékelni - írták a kutatók.

Alacsony sebességnél, amikor a külső és belső légnyomás különbsége csekély, az autó belterében kavarogni kezd a levegő (turbulenssé válik), amit fokoz a városi autózásra jellemző gyakori megállás-elindulás és irányváltoztatás. "Ilyen körülmények mellett a lehető legnagyobb légcserére van szükség, amihez minden ablakot érdemes leengedni." Országúti kísérleteikben viszont a walesi kutatók azt tapasztalták, hogy átlós ablaknyitással lehetett megfelelő légáramlást elérni. "Olyan hatékony ez a módszer, hogy elég 5-10 percenként 10 másodpercre leengedni az ablakokat, illetve olyankor, ha valaki köhög vagy tüsszent" - tanácsolják a kutatók.

Taxiban a sofőr mögé kell ülni

Ami az ülések rangsorát illeti, a vezető- és az anyósülés mutatkozott legbiztonságosabbnak, mivel a légáramlás hátrafelé irányul az autó belsejében. Amennyiben az utasnak a hátsó ülésen kell helyet foglalnia, például egy taxiban, érdemes a nyitott ablakkal átellenes oldalon ülnie, vagyis a vezető mögött.

A BBC felkérésére a kutatók vizsgálták a taxikban felszerelt elválasztó plexifal szerepét, és megállapították, hogy bár a sofőrt védi, de az utasára fokozott fertőzésveszélyt jelenthet. A műanyag felületen ugyanis kicsapódhatnak az esetleg vírust tartalmazó leheletcseppek, valamint az elválasztófal akadályozza a levegő megfelelő áramlását. A hátsó ülésen helyet foglaló utas az elégtelen légcsere miatt afféle buborékba kerül, aminek levegőjében felhalmozódhatnak a vírusok. "Ilyen helyzetben érdemes maszkot viselni, ami képes kiszűrni a kilélegzett levegőből a vírusok 90 százalékát, a belélegzett levegőből pedig a vírusok 70 százalékát" - összegezték a Swansea Egyetem kutatói.

Eddig csupán 0,2 százalékos megfertőződési arányt mutattak ki Magyarországon azoknál, akik már megkapták a koronavírus elleni valamelyik vakcina teljes védettséghez szükséges dózisait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!