Koronavírus: a héten szigorít Magyarország

A koronavírus-járvány súlyosbodása miatt további korlátozásokról dönt a héten a magyar kormány. Erről Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt egy rádióinterjúban. Novák Katalin családokért felelős miniszter pedig jelezte, hogy minden tavaszi intézkedés újbóli bevezetésének lehetőségét mérlegelik.

További szigorításokról dönt a koronavírus-járvány miatt eheti ülésén a kormány - jelentette ki Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában. Mint mondta, a korlátozások ezúttal várhatóan az emberek és az intézmények mindennapjait is érintik majd, csak úgy, mint tavasszal.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus korlátozások, koronavírus védekezés
Visszatérhetnek a tavaszi korlátozások. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mi lesz az iskolákkal?

A miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy az iskolák nyitva tartását továbbra is fontosnak tartják. Az egyetemek pedig maguk dönthetik el, hogy az új típusú koronavírus okozta helyzetre hivatkozva áttérnek-e távoktatásra. Egyébként a sportrendezvényeken való maszkviselést szabályait is tárgyalják majd, és az is elképzelhető, hogy bezárják a stadionokat.

Visszatérhet a tavaszi szigor

Koronavírus: ennyit romlott a hazai helyzet októberben - kattintson!

A családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin pedig az Idősek Tanácsának ülésén beszélt arról, hogy a kormány minden tavaszi intézkedés ismételt bevezetésének lehetőségét mérlegeli. Az MTI beszámolója szerint a szigorításokról kedden és szerdán hoznak döntést. A miniszter kiemelte, hogy a koronavírus -helyzet nem könnyebb, mint egy hónapja, és várhatóan még sokkal nehezebb lesz. A cél, hogy minél sikeresebb legyen a védekezés, minél több életet tudjanak megmenteni - szögezte le.

A Mentődolgozók Szövetsége szerint egyre több mentős fertőződik meg a koronavírussal - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Nyugat felől főként magasszintű, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek, miközben a keleti harmadban erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?