Koronavírus: a fogyatékossággal élőket is segítik

Az idősek mellett a fogyatékossággal élőket is támogatja több önkormányzat a koronavírus-járvány idején. Van, ahol maszkokat osztanak, de van, ahol ingyenes ebédet is biztosítanak.

Egyre több önkormányzat ismeri fel, hogy a járványhelyzet sokszoros nyomást helyez a fogyatékossággal élő emberek családtagjaira, szomszédjaira és az érdekvédelmi szervezetekre is.

Dunaújvárosban a jövő héten - szakmai szervezetekkel egyeztetve - megkezdődik a fogyatékossággal élők ellátása, amit az idősek segítéséhez hasonlóan az önkormányzati intézmények dolgozói végeznek majd. Igénylést követően térítés ellenében biztosítják majd az érintetteknek a napi egyszeri meleg étkezést, valamint segítenek a gyógyszerek kiváltásában és a bevásárlásban. Móron az önkormányzat szintén lépéseket tett ez ügyben, és az idősek segítésén túl a fogyatékos emberek megóvását és segítését is felvállalta. Aki jelentkezik, annak segítenek étel házhoz szállításban, bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, illetve otthon.

Egész Európa segítségre szorul a járvány miatt Az olasz miniszterelnök ma megjelent nyílt levelében minőségi váltást sürget az EU-ban, amely valódi uniót teremthetne nem csak gazdasági, hanem politikai és társadalmi téren is. Részletek itt .

Tatabányán az önkormányzat igény esetén a 70 év feletti lakosoknak térítésmentesen házhoz szállít naponta egy adag meleg ételt - közölte a közösségi oldalán a város polgármestere. Szücsné Posztovics Ilona tájékoztatása szerint csaknem ezer adag ételt visznek házhoz a polgármesteri hivatal és az önkormányzati cégek autóiból álló flottával. A sofőrök mellett a város óvónői végzik az ételek szétosztását - várólistát kellett készíteni, olyan sokan ajánlották fel segítségüket.

Több önkormányzat is bejelentette, hogy külön intézkedésekkel segíti a fogyatékkal élőket. Fotó: Getty Images
Több önkormányzat is bejelentette, hogy külön intézkedésekkel segíti a fogyatékkal élőket. Fotó: Getty Images

Maszkokat is osztanak az önkormányzatok

A Nógrád megyei Bátonyterenyén a következő napokban pár száz mosható maszkot osztanak ki a város idősei között - közölte Nagy-Majdon József polgármester. Hozzátette, hogy egyelőre nem tudnak mind a háromezer-hatszáz 60 év feletti lakosnak védőmaszkot adni, de további beszerzéseken dolgoznak. Pásztón ezer maszkot osztottak szét az intézményekben, kereskedelmi, konyhai, egészségügyi ellátásban, pékségekben, állami hivatalokban dolgozóknak és egyéb szolgáltató cégek munkatársainak - tudatta Farkas Attila polgármester.

Szécsényben Stayer László polgármester március közepén rendelt 6000 többször használható, mosható szájmaszkot a helyi varrodától, ebből valamennyi lakost ellátják, a benczúrfalvai és a pösténypusztai településrészekben is. A mentőállomásra és a vágóhídra is vittek maszkot minden dolgozónak.

Csongrádon is elkezdődött az önkormányzat által beszerzett maszkok kiosztása, minden háztartásba - a külterületen élőknek is - két darabot juttatnak el a következő néhány napon. Az egészségügyi alapellátásban dolgozók számára védőruhát és speciális maszkot is vásárolt a város. Sándorfalván a piacon az árusok számára kötelező a szájmaszk és a védőkesztyű használata, ezeket az önkormányzat biztosítja a termelőknek, kereskedőknek.

Fontos a fertőtlenítés is

Kaposváron arra törekszenek, hogy a védekezésben dolgozók mellett a városban működő cégek alkalmazottjainak, sőt idővel minden lakosnak legyen szájmaszkja. A helyi vállalatokhoz folyamatos a maszkok kiszállítása. A koronavirus.kaposvar.hu oldal tájékoztatása szerint a somogyi megyeszékhely nagy mennyiségben vásárolt sebészeti és speciális maszkokat, valamint varrodáktól rendelt mosható, fertőtleníthető szájmaszkokat a napokban. Maszkokkal kaposvári cégek is ellátják munkatársakat, volt, ahol a napi munkába álláskor bevezették a kötelező testhőmérséklet-mérést, kézfertőtlenítést.

Szolnokon a városháza udvarán adtak át pénteken ezer maszkot a kistérség szociális intézményeiben dolgozók részére, ezek egy besenyszögi varrodában készültek. Tiszafüreden az önkormányzat a helyi mentőállomás és a Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény részére 175 ezer forint értékben egy-egy ózongenerátort vásárolt. A város eddig 11 millió forintot költött a védekezésre, a több ezer megrendelt szájmaszkot a következő hetekben osztják ki.

Debrecenben egyre több magánszemély és cég csatlakozik a Papp László polgármester által létrehozott, a járvány miatt bajba jutott családok támogatását célzó városi segélyalaphoz. A legutóbbi felajánlásokból több mint 700 tartósélelmiszer-csomagot állítottak össze önkéntesek. A debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye pedig a karitász szervezetén keresztül 5 millió forintot különített el tartósélelmiszer -csomagok készítésére. A debreceni önkormányzat telefonos ügyfélközpontjától már csaknem 1500-an kértek segítséget vagy tájékoztatást a krízishelyzetben. Az idős lakosok bevásárlásban, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz kiváltásában kérnek elsősorban segítséget telefonon - közölte az önkormányzat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra