Koronavírus: A dohányboltok is bezárnak délután

Az élelmiszerüzletekhez és patikákhoz hasonlóan eddig nem korlátozták a dohányboltok nyitvatartását - az operatív törzs tájékoztatóján felhívták rá a figyelmet, hogy ez mától megváltozott. A sajtótájékoztató után nem sokkal beszédet mondott Áder János államfő is.

Tegnap késő este jelent meg a Magyar Közlönyben a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló rendelet. Ez pedig többek között tartalmazza azt is, hogy más üzletekhez hasonlóan a dohányboltoknak is be kell zárniuk délután 3 és reggel 6 óra között. Ebben az időszakban csak dolgozó tartózkodhat bent.

Ezt nyomatékosította Lakatos Tibor ezredes is az operatív törzs péntek délelőtti sajtótájékoztatóján. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert az utóbbi napokban egyre több helyen előfordult, hogy a dohányboltok környékén sokan csoportosultak a délután és este folyamán. Ez pedig gyorsíthatja a koronavírus terjedését, aminek elkerülése közös érdekünk.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondták azt is, hogy a húsvéti hétvégén fokozott rendőri ellenőrzésekre kell számítani, ám most a szokásokkal ellentétben nem az ittas vezetőkre koncentrálnak. "Ha nem alapos indokkal van valaki közterületen, akkor figyelmeztetésre, pénzbírságra, súlyosabb esetben eljárásra is számíthat - magyarázta Lakatos Tibor.

Áder János: a türelem életeket ment!

Az államfő a közmédiában sugárzott beszédében azt kérte, "most ne az legyen a kérdés, hogy mi mindenünk nincs, hanem az, hogy kik vannak nekünk, hogy kikért kell türelmesnek lennünk". Úgy fogalmazott, egy korlátok közé szorított húsvét közeleg, amely nem a közös ünneplésről, hanem a segítségnyújtásról, a köszönetnyilvánításról, a türelemről szól. "Ha most, bezártságunk idején, tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, a nagyobb szabadságról, azzal teret adunk a legfontosabbnak: a gyógyulásnak" - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Beszédjében mindenkinek köszönetet mondott, aki felelősséggel végzi munkáját "ebben az embert próbáló időben". Legfőképp az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, az egészségügyben dolgozóknak, de hasonlóképpen a gyógyszerészeknek, a boltokban, áruházakban dolgozóknak, valamint a szállítóknak és sofőröknek is. "Köszönet a tanároknak, oktatóknak, akik lenyűgöző leleményességgel, felelősséggel, alkotó fantáziával és irdatlan mennyiségű plusz munkával alkalmazkodnak a távoktatás nehézségeihez" - mondta. Ezenkívül háláját fejezte ki a katonák, rendőrök felé is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!