Koronavírus: tovább fertőz, mint hitték

A legfrissebb laboratóriumi vizsgálatok alapján egy koronavírusos ember akár a fertőzéstől számított öt nap múlva is továbbadhatja a kórokozót.

Hosszabb ideig továbbadhatja a koronavírust egy fertőzött ember, mint azt korábban gondolták – derült ki egy angol kutatókból álló csoport friss tanulmányából, melyet a Medical Xpress is szemlézett. A Harvard Egyetem néhány intézetének, valamint a National Emerging Infectious Diseases Laboratories közös kutatócsoportja szerint egyes emberek a kezdeti fertőzést követő hatodik napon is képesek lehetnek megfertőzni másokat, holott a jelenlegi iránymutatás csak öt nap karantént javasol.

Kevés lehet az öt nap karantén

A JAMA Network Openben megjelent tanulmány szerint a kutatók a fertőzött betegeket antigén gyorstesztekkel (RAT) vizsgálták, illetve vírustenyészetekkel próbálták pontosabban kideríteni, hogy mennyi ideig képesek a fertőzött emberek továbbadni a SARS-CoV-2 vírust. Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési Központjának (CDC) jelenlegi iránymutatása szerint a COVID-19-cel diagnosztizált embereknek az első tünetek jelentkezésétől számítva öt napig karanténba kell maradniuk, utána elhagyhatják azt, ha nincsenek tüneteik. A friss kutatási eredmények szerint ugyanakkor ez az időtartam nem biztos, hogy minden ember számára megfelelő lehet. 

koronavírus, karantén
Indokolt lehet a hosszabb karantén a friss kutatási eredmények szerint. Fotó: Getty Images

A tanulmány során a kutatók 40 embert vizsgáltak meg: minden résztvevő Boston körzetében élt és éppen megfertőződött a koronavírussal, súlyosabb tünetek azonban nem jelentkeztek náluk. Közülük mindenki kapott már egy emlékeztető oltást is az első vakcinát követően. A vizsgálat ideje alatt Nagy-Britanniában (a legtöbb európai országhoz hasonlóan) a koronavírus omikron  BA.1 törzse volt a domináns. Az önkénteseknek a fertőzés hatodik napjától kezdve rendszeresen kellett gyorsteszteket elvégezniük magukon, valamint a tüneteiket is naplózták. 

Az eredmények szerint a résztvevők 75 százalékának a fertőzés hatodik napján is pozitív volt az antigéntesztje, annak ellenére is, hogy a legtöbbjük ekkorra már nem számolt be semmilyen jelentősebb tünetről. A tőlük vett vírusminták 35 százaléka tenyészthető is volt, vagyis könnyen továbbadhatták volna másnak is a fertőzést. A kutatók szerint a hat önkéntes közül, akiknek pozitív lett a tenyésztési tesztje a hatodik napon, négyet kiengedtek volna az izolációból a CDC jelenlegi irányelvei szerint. Szerintük ez a viszonylag kevés alannyal végzett kutatás is rávilágít arra, hogy a fertőzöttek körében szigorítani kellene a karanténszabályokon, hogy a vírus terjedését lassítani lehessen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!