Óriási szerencsém volt, hiszen nem sokkal azután kaptam kutyát, hogy teljesen elveszítettem a látásom. Bár akkor megtanítottak fehér bottal közlekedni, de sose mertem igazán, főleg új helyen, egyedül. Adria másfél éve van velem, mostanra már el se tudnám képzelni az életem nélküle. Mindenhová elkísér, és vele végre önálló lehetek
– osztja meg velünk Balogh Zoé úton a Miskolci Egyetem felé, ahová anglisztika szakos hallgatóként épp egy szemináriumra igyekszik.
Ahogy kísérjük, egyből szemet szúr a fegyelem: a zsemleszín labrador megáll a járda szélén, jelez a lépcsőhöz érve, keresi a zebrát, mutatja a korlátot, kikerüli a gödröt, és nyílegyenesen halad a buszmegálló felé. Adria ugyanis pontosan tudja, hogy ha a kapun kilépve balra indulnak, akkor a boltba mennek, ha pedig jobbra, akkor a buszmegálló felé veszik az irányt, sőt azt is sejti, onnan nagyjából merre tartanak majd.
Ha Zoé gondol egyet, és új helyre készül, szóban irányítja: megmondja, merre forduljanak, és milyen támpontokat keressen, így gyakorlatilag bárhová eljuthatnak együtt. Adriára ráadásul nemcsak útközben, hanem otthon is támaszkodhat:
ha elejtek valamit, felveszi és visszaadja, jelzi, ha szokatlan tárgy kerül az utamba, de megkeresi az elakadt robotporszívót is.
Zoé toxoplazmózis betegséggel született, és bár gyerekkorában még tudott írni, olvasni, a látása fokozatosan romlott, két évvel ezelőtt pedig teljesen elveszítette, kizárólag fényeket érzékel. Hasonló betegségek vagy sérülés miatt nagyjából tízezer vak ember él Magyarországon, akik közül rengetegen várnak egy hasonló "csodakutyára". Ez már csak azért is fontos, mert a 2009 óta hatályos jogszabályok szerint a vakvezető kutyákat minden olyan helyre be kell engedni, ahová az emberek is beléphetnek, legyen az bármilyen közlekedési eszköz, étterem, múzeum, hivatal, edzőterem, uszoda, iskola, munkahely vagy kórház, sőt a mentőautóban is elkísérheti gazdáját.
Nem minden kutya alkalmas a feladatra
A legtöbb hazai vakvezető kutya képzéséért a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola felel, Adria is itt tanulta meg a szakmát. Sokan gondolják, hogy bármelyik jól nevelt ebből válhat vakvezető, a valóság azonban jóval összetettebb. Ezek a segítők ugyanis egészen különleges kapcsolatban élnek a gazdájukkal. A szakemberek ezt 'komplementer kooperációnak' nevezik, olyan együttműködésnek, amelyben a két fél képességei kiegészítik egymást.
A tenyészállataink olyan nagy múltú vakvezető kutyaiskolákból érkeztek Kanadából, az Egyesült Államokból és Angliából, ahol már negyven-ötven éve kifejezetten erre a feladatra szelektálják a kutyákat. Az ilyen gondosan megtervezett párosításokból születő kölyköknek ezért jóval nagyobb az esélyük arra, hogy beváljanak vakvezető kutyaként, szinte azt mondhatjuk: ők erre születtek
– avat be Mezősi Tamás kuratóriumi elnök a kutyaiskola központjában.
Bár gyakorlatilag valamennyi vakvezető kutya, így a lábánál békésen pihenő Trafi is labrador, az ő vérvonaluk már régen eltávolodott az eredeti vadászkutyákétól. Ő például amellett, hogy vizsgázott vakvezető, mentőkutya is, így a 2023-as törökországi földrengés után három embert mentett ki a romok alól. A cél az, hogy ezek a kutyák ne reagáljanak ösztönösen vadakra vagy zavaró ingerekre.
Ha egy őz menne el az orra előtt, ő legfeljebb integetne neki. Olyan kutyát kell kinevelnünk, akit a vak ember mindenhová magával visz, szimbiózisban él vele, sőt az életét bízza rá. Na ilyen kutyából nagyon kevés van.
Így lesz egy kölyökből vakvezető
A kiképzés során a kutyák számos technikát sajátítanak el, de a legfontosabb mégsem ez. „A technikák önmagukban nem jelentenek semmit. Egy kutyát meg lehet tanítani bizonyos viselkedésekre, de rákényszeríteni arra, hogy segítsen, lehetetlen. A kutya akkor segít, ha átéli és megérti, hogy rá van szükség.” A kiképzők ezért – teszi hozzá Mezősi Tamás – gyakran szemtakaróval gyakorolnak a kutyákkal, akik így megtapasztalják, milyen együtt dolgozni egy olyan emberrel, aki valóban nem lát. Idővel ösztönösen reagálnak gazdájuk mozdulataira, bizonytalanságaira, és képesek támogatni őt a mindennapi helyzetekben.
A folyamat már nagyon fiatal korban elkezdődik. A kölyköket hathetesen tesztelik, hogy kiderüljön, alkalmasak lehetnek-e a feladatra. Ezután egy évre önkéntes kölyöknevelő családokhoz kerülnek. Náluk tanulják meg az alapvető viselkedést, és azt, hogyan éljenek együtt emberekkel. Egyéves korukban újabb vizsgálat következik, majd úgy 15 hónaposan kerülnek a kiképzőkhöz, ekkor kezdődik a hat hónapig tartó intenzív tanulás. Főként a mindennapi élet helyszínein készítik fel őket: az utcán, a bevásárlóközpontokban, a parkokban és tömegközlekedési eszközökön. Erre azért van szükség, hogy minden lehetséges helyzetben magabiztosan tudjanak viselkedni. Ebben az időszakban elsajátítják azt is, miként segíthetik gazdájukat a mindennapi teendőkben. Ez aprónak tűnő, de fontos dolgokat is jelenthet:
ha elejtek egy kétszázast az utcán, lehajolok és felveszem. Ha mindez egy vak emberrel történik, az a pénz örökre elveszett, kivéve, ha van egy ilyen kutyája.
Tamás ezt rögtön szemlélteti is, Trafi pedig álmából felriadva egyből ugrik, felveszi, és visszaadja kezébe az aprót.
A kiképzés után sem ér véget a tanulás. Amikor már kiválasztják a hozzá illő gazdát, a páros hónapokon keresztül együtt is gyakorol. Ilyenkor megtanulják a közös közlekedést, az együttélést és a bizalomépítést, amíg összeszokott párossá nem válnak. A kutya sokszor jelzéseket is ad, például kereszteződéseknél viselkedésével segíti a tájékozódást. A gazdának ugyanakkor fejben követnie kell, merre is haladnak, vagyis egyfajta mentális térképet kell felállítania a környezetéről, így a közlekedés valódi csapatmunka.
Mi történik, ha lejár a szolgálat?
A vakvezető kutyák pályafutása sok évig tarthat, de idővel eljön a nyugdíj, a pihenés ideje. Ilyenkor leggyakrabban a gazdánál maradnak családtagként. Ha ez valamilyen okból nem megoldható, sokszor visszakerülnek ahhoz a kölyöknevelő családhoz, amelyik az első évben gondoskodott róluk. Előfordul az is, hogy önkéntesek fogadják be őket, akik kifejezetten nyugdíjas segítő kutyáknak szeretnének otthont adni.
Ezért nincs elég segítő kutya
Magyarországon jelenleg úgy száz vakvezető kutya
dolgozik. Két nagyobb szervezet foglalkozik a képzésükkel, amelyek évente
nagyjából 15–15 kutyát tudnak felkészíteni, ez azonban messze nem fedezi az
igényeket. Akár tízszer ennyi vakvezető kutyára is szükség lehet a szakember
szerint. A legnagyobb akadályt a finanszírozás jelenti, mivel az alapítvány
főként adományokból és felajánlásokból tartja fenn magát.
A
pénzhiány mellett az előítéletek is akadályt jelentenek: a vakvezető kutyák munkája ugyanis
amellett, hogy a közlekedést segíti, hozzájárulhat ahhoz is, hogy a látássérült
emberek aktívabb életet éljenek, például dolgozhassanak. Magyarországon azonban
a látássérült emberek foglalkoztatottsága rendkívül alacsony, mindössze 9
százalékos. Mezősi Tamás szerint ennek hátterében tájékozatlanság és tévhitek
állnak, hiszen bizonyos feladatokra egy vak ember éppúgy képes, mint látó
társai. A szervezet munkatársai tehát hetente több alkalommal járják az
országot, hogy bemutatóikkal közelebb hozzák az emberekhez a vakvezető kutyák
és gazdáik világát. Az érzékenyítő előadásokból az is kiderül: egy vakvezető
kutya nem csupán kiképzett segítő, hanem olyan társ, aki gazdájával valódi
szövetséget alkot a mindennapokban.
