Koronavírus: Rusvai elmondta, mikor robbanhat be az újabb hullám

Ősszel jöhet az újabb koronavírus-hullám Rusvai Miklós virológus szerint, aki arról is beszélt, hogy jelenleg a kórokozó egy jóval fertőzőbb változata terjed.

„A vírus most kihasználja azt a lehetőséget, hogy a világ kinyitott” – nyilatkozta a TV2-nek Rusvai Miklós, hozzátéve: az elmúlt nyarakhoz képest a koronavírus nem tűnt el, hanem jelen maradt, és fertőzőképesebb, mint a korábbi változatok.

koronavírus, koronavírus Magyarország, koronavírus-hullám, Rusvai Miklós
Ősszel jöhet az újabb koronavírus-hullám Magyarországon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Jelenleg az omikron BA4-es, BA5-ös változata terjed, amely leginkább megfázásszerű tüneteket okoz. Az elmúlt hetekben egyébként a fertőzöttek és a betegek száma enyhén emelkedett itthon – a legfrissebb adatok szerint 28 510 aktív fertőzött van az országban. Azok viszont, akik korábban beoltották magukat, jóval könnyebben vészelik át a betegséget.

„Nálunk és Szlovákiában, Horvátországban, Lengyelországban, Szerbiában talán most tetőzik, én ebben bízom, és utána levonul majd” – mondta a virológus, aki szerint, bár augusztusra csökkenni fog a fertőzöttek száma, ősztől valószínűleg újabb hullám várható. „Ősszel, az iskolakezdés után, amikor az emberek visszatérnek a munkahelyekre a szabadságból, beköszönt a hűvös, nyirkos idő, akkor majd vélhetőleg egy újabb járványhullám indul meg.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!