Koronavírus: megugrott a fertőzöttek aránya Magyarországon

Az omikron alfajai nyáron is könnyen fertőznek, de enyhébb tünetekkel is járnak az oltottak esetében.

Június közepe óta hetente 20-50 százalékkal növekszik a regisztrált koronavírussal fertőzöttek aránya – nyilatkozta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője az RTL reggeli műsorában. A fertőzés terjedésének emelkedése Európa-szerte megfigyelhető, így Magyarországon is. Mint azt a szakember kiemelte, ennek az az oka, hogy az omikron alfajai nyáron is fertőznek. 

koronavírus, koronavírus-fertőzés, omikron variáns
Megugrott a koronavírus-fertőzöttek aránya Magyarországon. A fotó illusztráció, forrás: getty Images

Galgóczi Ágnes kérdésre válaszolva elmondta, a hazai szennyvízadatok is megerősítik a fertőzés gyors terjedését országosan. A járvány során Budapesten és Pest megyében regisztrálták a legtöbb fertőzöttet , ahogy most, az elmúlt egy hónapban is.

Az oltásokkal kapcsolatban azt mondta, az elmúlt időszakban a kórházi oltópontokon csak egy napon – pénteken – lehetett oltakozni, jövő héttől azonban ez bővülni fog heti két napra. Remélhetőleg a nyári szabadságok után emelkedni fog az oltások iránti érdeklődés.

Galgóczy Ágnes kiemelte továbbá, hogy az omikron alfajai könnyen fertőznek, de viszonylag enyhébb tünetekkel is járnak, nagyjából egy elhúzódó influenzára hasonlít a betegség. Azoknál, akik be vannak oltva, orrfolyás, torokkaparás, köhögés jellemző, de az oltatlanoknál vannak intenzív osztályon lévő betegek is. Sokan bizonyára nem mennek el tesztelni, ők lehetőleg maradjanak otthon, ha ilyen tüneteket észlelnek magukon, hangsúlyozta a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!