Koronavírus: már több mint 570 millió fertőzött világszerte

Az elmúlt nap során több mint 618 ezer fertőzöttet és mintegy 1050 halálos áldozatot regisztráltak világszerte a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.

Eddig 570,19 millió embert fertőzött meg és több mint 6,38 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus – derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház hétfő délelőtti adataiból . A fertőzés már 193 országban és régióban van jelen. A szakértők szerint azonban a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.


A hivatalos adatok szerint továbbra is az Egyesült Államokban tudnak a legtöbb fertőzöttről és áldozatról. Eddig már több mint 90,4 millió amerikai kapta el a koronavírust és 1,02 millióan vesztették életünket a COVID-19 miatt. A második helyen pedig még mindig India áll 43,88 millió esettel és 526 ezer áldozattal.

Miközben a világszerte emelkedő koronavírusos esetszámokért az omikron variáns két dominánssá vált alváltozata, a BA.4 és BA.5 felelős, máris elkezdett terjedni egy, az eddigieknél is fertőzőképesebb mutáció. Nézzük, mit tudunk az új alváltozatról, a Centaurusról .


Franciaországban 33,6 millió koronavírus-fertőzöttet és 152 390 halálesetet, Brazíliában 33,59 millió beteget és csaknem 677 ezer elhunytat, Németországban pedig 30,3 millió esetet és 143 ezer áldozatot tartanak nyilván. Az Egyesült Királyságban 23,4 millióan kapták már el a betegséget, és 183 ezren bele is haltak. Olaszországból 20,6 millió igazolt esetről számoltak be eddig, és majdnem 171 ezren vannak azok, akik nem élték túl a fertőzést.


Oroszországban 18,26 millió fertőzöttről és 374 ezer áldozatról, Törökországban 15,5 millió betegről és 99 ezer halottról, Spanyolországban pedig 13,2 millió koronavírusosról és 110 ezer elhunytról tudnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírus-járványt, amely Vuhanból, egy kínai nagyvárosból terjedt el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!