Koronavírus: ijesztő, mi történt két babával

Elsőként szolgáltat bizonyítékot méhlepényen keresztül történt koronavírus-fertőzésre és a magzat fertőzés okozta agyi károsodására egy frissen megjelent amerikai esettanulmány. Magyarán beigazolódott a szakértők azon félelme, hogy a vírus átadódhat a fertőzött kismamáról gyermekére.

A Miami Egyetem kutatói által a Pediatrics című folyóiratban bemutatott tanulmány két gyermek esetét tárja fel. Mindkét édesanya a terhesség második trimeszterében kapta el a koronavírus-fertőzést a pandémia korai szakaszában, amikor még nem volt széles körben elérhető a COVID-19 elleni védőoltás – számolt be róla a Reuters hírügynökség. Több vírusról is ismert, hogy képes áthatolni a méhlepényen, beleértve például a citomegalovírust, a rózsahimlő vírusát, a humán immunhiány vírust (HIV) és a Zika-vírust. Szakértők korábban is úgy sejtették, hogy az új koronavírus (SARS-CoV-2) is e körbe tartozhat, és a magzatot megfertőzve agykárosodást idézhet elő. A most bemutatott esetek jelentik az első tudományos bizonyítékot, amely alátámasztja ezt a félelmet.

úlszülött baba keze, édesanya, anya-gyermek kapcsolat
Amerikai kutatók szerint fontos, hogy gyermekvállalás előtt a nők felvegyék a COVID-19 elleni védőoltást. Fotó: Getty Images

A két újszülött már születésétől kezdve rohamokkal küzdött, majd agyfejlődésük üteme a későbbiekben jelentősen elmaradt a normálistól. Egyikük 13 hónapos korában elhunyt, a másik gyermeket pedig palliatív ellátás keretében gondozzák. A náluk elvégzett tesztek egyik gyermek esetében sem hoztak pozitív eredményt koronavírus-fertőzésre, ugyanakkor a vérükben magas volt a vírus ellen termelődött antitestek szintje. Dr. Merline Benny, a Miami Egyetem neonatológusa szerint mindez arra utal, hogy a kórokozót az anyától kapták el a gyerekek, méghozzá a méhlepényen keresztül. Hozzátette, bizonyítékot találtak a vírus jelenlétére mindkét anya méhlepényében, valamint az elhunyt gyermeknél végzett boncolás során az agyából is ki lehetett mutatni a SARS-CoV-2-t. Ebből arra következtetnek, hogy a károsodást közvetlenül a fertőzés okozta.

A két édesanyát egyaránt pozitívan tesztelték koronavírusra a terhesség alatt. Egyiküknél csupán enyhe tünetek jelentkeztek, és a várandósság is megfelelő időtartamú volt. A másik gravidán viszont olyan súlyosan elhatalmasodott a COVID-19, hogy az orvosok kénytelenek voltak beindítani a szülést a 32. héten. Dr. Shahnaz Duara szülész-nőgyógyász, a kutatócsoport tagja szerint ritka esetekről lehet szó. Ezzel együtt minden nőt, aki a várandóssága során kapja el a fertőzést, arra buzdít, hogy feltétlenül értesítse erről minél hamarabb kezelőorvosát. Emellett a kutatók minden nőnek javasolják, aki gyermeket tervez, hogy oltassa be magát COVID-19 ellen, ahogy a várandósság alatt is érdemes nőgyógyásszal konzultálni a vakcináció lehetőségeiről az oltatlan kismamáknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra