Koronavírus: ezért fontos az emlékeztető oltás

Az Egyesült Államokban nyár végén több oltott hunyt el koronavírus-fertőzésben, mint oltatlan. A tendencia azonban egyáltalán nem meglepő: hátterében a szakemberek szerint meglehetősen egyszerű okok állnak.

Idén augusztusban először fordult elő az Egyesült Államokban, hogy a COVID-19-ben elhunytak többsége oltott volt - írta a WebMD a Kaiser Family Foundation nevű amerikai nonprofit szervezet elemzésére hivatkozva. Ebből kiderül, hogy míg januárban és februárban a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak 42 százaléka volt oltott, addig a nyár utolsó hónapjára ez az arány már 58 százalékra ugrott fel. 

oltás, vakcina
A védőoltást kapók és az emlékeztető oltáson átesettek esetében alacsonyabb a halálozás kockázata. Fotó: getty Images

"Már nem mondhatjuk, hogy ez az oltatlanok világjárványa" - nyilatkozta a Washington Postnak az elemzést végző Cynthia Cox, a Kaiser Family Foundation alelnöke. Hozzátette: ez viszont nem jelenti azt, hogy nem éri meg felvenni a védőoltást. A kutatási eredmények ugyanis továbbra is azt igazolják, hogy a védőoltást kapók és az emlékeztető oltáson átesettek esetében alacsonyabb a halálozás kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem részesültek védőoltásban.

Kézenfekvő okok állnak a háttérben

Abban, hogy az oltottak közül egyre többen halnak meg, Cox szerint alapvetően három tényező játszik szerepet. Egyrészt az Egyesült Államok lakosságának nagy része – az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ szerint 267 millió ember  – teljesen oltott. Másrészt az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett csoportok valamelyikébe tartozók nagyobb valószínűséggel oltatják be magukat, és kérik az emlékeztető dózist. Azok viszont az idő múlásával és a SARS-CoV-2 vírus folyamatos mutálódása miatt – amellyel a kórokozó igyekszik kikerülni az ellene kialakult immunvédelmet – veszítenek hatékonyságukból.

Az idős, oltatlan emberek hatszor nagyobb valószínűséggel halnak meg COVID-19 okozta megbetegedésben, mint azok, akik megkapták az alapimmunitást kialakító oltássorozatot - írta a Washington Post. A túlélési arány az emlékeztető oltásoknak köszönhetően az idősebbek körében tovább javul. A CDC adatai szerint az ötévesnél idősebb lakosok 12 százaléka kapott emlékeztető oltást Amerikában.

Kevesen úszták meg a fertőzést

A Harvard és a Yale Egyetem kutatócsoportjának új tanulmánya szerint az Egyesült Államokban élők 94 százaléka legalább egyszer már átesett a koronavírus-fertőzésen. Ennek ellenére az omikron variáns alváltozatainak fertőzőképessége miatt az emberek oltási státusztól függetlenül továbbra is fogékonyak arra, hogy elkapják a vírust.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.