Kimondták, biztonságos a metrózás

Sokan aggódnak amiatt, hogy a tömegközlekedési eszközökön utazva betegségeket, bacilusokat szedhetnek össze az ülésekről, korlátokról, kapaszkodókról. Egy amerikai kutatás eredményei szerint megnyugodhatnak.

A Harvard T.H. Chan School of Public Health (SPH) Curtis Huttenhower professzor vezetésével Boston városának tömegközlekedési eszközeiről vett mintákat. A minták DNS-állományát analizálva arra a következtetésre jutottak, hogy nagyrészt olyan mikroorganizmusokat tartalmaznak, amelyek egy egészséges ember bőrén is megtalálhatók. Olyasmik, ami egy kézfogás során is átkerülhetnek egyik személyről a másikra, "hámsejtek, apró élősködők, szájüregben élő mikrobák, illetve olyan mikrobák, amik a talajból vagy növényekből származnak".

Nem találtak viszont a mintákban az egészségre veszélyes vagy káros kórokozókat, úgyhogy a tömegközlekedést rendszeresen használók megnyugodhatnak. A kutatócsoport a világ több városában is tervez hasonló vizsgálatokat tömegközlekedési eszközökön, hogy azt is felmérjék, a mikrobák és élősködők előfordulása, illetve típusai függnek-e a földrajzi helytől.

Ha a kapaszkodóktól nem is leszünk betegek, a tüsszentő embertől óvakodjunk! Itt elolvashatja , mennyi kórokozó kerül a levegőbe egyetlen tüsszentés alkalmával.

De addig is mindenkit megnyugtattak: egy normál egészségi állapotú embernek a rendszeres kézmosáson kívül nincs más teendője metrózás, vonatozás vagy villamosozás után. Felesleges például fertőtlenítő kendővel törölgetni az üléseket vagy a kapaszkodót, mert azokkal érintkezve nem valószínű, hogy bárki is elkapna valamilyen betegséget.

Nem találtak a kapaszkodókról vett mintákban az egészségre veszélyes vagy káros kórokozókat a bostoni tömegközlekedés eszközöket vizsgáló kutatók

Nem csak a kapaszkodók fertőtlenítős törölgetése felesleges, de az antibakteriális szappanok sem olyan hasznosak, mint gondolnánk. Tudja meg, miért! Forrás: harvardmagazine.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!