Kevesebb dologra jutott pénz a járvány miatt

Korábban nem látott szintre, 40 százalékra csökkent a megtakarítással rendelkező magyarok aránya. Egy hazai bak szerint a visszaesésben nagy szerepe van a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeknek is.

A semmilyen megtakarítással nem rendelkezők mindössze 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy anyagi helyzete miatt egyébként megengedhetné magának, hogy havonta félre tegyen valamennyi pénzt. A döntő többségnél azonban nem fér bele a költségvetésbe egy ilyen jellegű havi kiadás - ez derült ki OTP Öngondoskodási Index legfrissebb eredményeiből, amelyről a 24.hu is beszámolt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus pénz, koronavírus pénzügyek, koronavírus hatása, koronavírus gazdaság, koronavírus fizetés, koronavírus megtakarítás
A válaszadók 35 százalékának romlott az anyagi helyzete az elmúlt hónapokban.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Egyre fontosabb, hogy tartalékot képezzünk

A bank szakértői szerint a megtakarítók számának csökkenése mögött részben a koronavírus-járvány negatív hatásai állnak. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy pont a mostanihoz hasonló váratlan helyzetekben értékelődik fel igazán a pénzügyi tartalékok szerepe. Megtakarítás nélkül ugyanis különösen nagy bajba kerültek azok, akik a krízishelyzet miatt elvesztették a munkájukat.

Koronavírus: hogyan hat a dolgozókra a kijárási korlátozás? A válaszért kattintson ide!

A kutatásból kiderült, hogy a magyarok 42 százaléka gondolja úgy, hogy a jelenlegi, kiszámíthatatlan helyzetben nagyobb biztonságot jelentene, ha a mostaninál több pénzt tudnának félretenni. Az új típusú koronavírus felbukkanása azonban sokakat olyan anyagi nehézségek elé állított, amelyek miatt nem tudták növelni a félretett pénz összegét. Ezt mindössze 100-ból 9 ember engedhette meg magának, többnyire azok, akik már eleve jobb körülmények között éltek.

Mindenkire másként hatott a járvány

A megtakarítási hajlandóságra komoly hatással volt a koronavírus -járvány, bár nem mindenkire egyformán - ismertette Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese. Véleménye szerint a válság jelentette bizonytalanság fordulópont lehet azoknál, akik eddig nem indítottak megtakarítást, de megteheték. Azonban az is kiderült a kutatásból, hogy a válaszadók 35 százalékának romlott az anyagi helyzete az elmúlt hónapokban. Egyeseknek épp emiatt hozzá kellett nyúlniuk a már meglévő megtakarításukhoz is.

Leszaladna éjfél után a kisboltba? A kijárási korlátozás miatt egy időre elfelejtheti - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?