Itt sikerült a leginkább visszatérni a járvány előtti élethez

A koronavírus-járvány negyedik hullámának kezdetén, európai és világviszonylatban is Romániában áll a legmagasabban az úgynevezett normalitásindex egy felmérés szerint. A normalitásindex azt mutatja meg, milyen mértékben tért vissza az élet a járvány előtti megszokott kerékvágásba.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének kutatói tavaly április óta vizsgálják a koronavírus-járvány romániai gazdasági hatásait. A naponta frissített adatokat és előrejelzéseket interaktív infografikák segítségével jelenítik meg ezen a honlapon .

Romániában sikerült a leginkább visszatérni a járvány előtti élethez.
Romániában sikerült a leginkább visszatérni a járvány előtti élethez. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Nyolc tényezőt vesznek figyelembe

A kutatócsoport a brit The Economist gazdasági, politikai, üzleti hetilap által kidolgozott normalitásindex alapján hasonlította össze, hány százalékban tért vissza az élet a járvány előtti állapotokhoz. A mutató kiszámításánál nyolc tényezőt vesznek figyelembe: a tömegközlekedés kihasználtságát, a forgalom mértékét, a repülőjáratok sűrűségét, a lakáson kívül töltött időt, a mozik bevételeit, a sportesemények látogatottságát, a kiskereskedelem forgalmát és az irodahelyiségek foglaltságát, valamennyit a 2019-es adatokhoz viszonyítva.

Magyarország a harmadik helyen

A július 24-ei adatok alapján az Európai Unió szintjén Romániában a legmagasabb, 85,4 százalékos a normalitásindex, míg második helyen Ausztria áll 80,6 százalékkal, Magyarország pedig a harmadik helyezett 79,9 százalékkal. Világviszonylatban Nigéria (85 százalék) és Egyiptom (81,6 százalék) foglal el dobogós helyeket, de a kutatási projekt honlapján közölt térképen látszik, hogy feldolgozható adatok híján számos ország - Afrika szinte teljes egésze, a Közel-Kelet és Európa EU-n kívüli térségének jelentős része - kimaradt a felmérésből.

Koronavírus: ennyit híztunk a járvány idején - kattintson ide !

Jelenleg a Távol-Keleten vannak érvényben a legszigorúbb megszorítások: Malajziában még csak 27,9, Vietnamban 37,2, Indonéziában pedig 43 százalékban tért vissza az élet a világjárvány előtti állapotokhoz. Nyugat-Európa a "sárga zónába" tartozik: Spanyolországban 67, Franciaországban 72,7, Nagy Britanniában pedig 65,8 százalékos a normalitásindex.

Nincs "egészségügyi diktatúra"

A mutató összetevőinek időbeni változásait kommentálva az Adevarul hírportál rámutatott, hogy még a rendkívüli állapot sem tudta bezárni a románokat, hiszen a lakáson kívül töltött idő a zárlat idején is meghaladta a járvány előtti szint 80 százalékát, jelenleg pedig 7 százalékkal magasabb is, mint 2019-ben. A lap szerint a kutatás adatai egyértelműen cáfolják az oltásellenesek és koronavírus-szkeptikusok azon állítását, hogy Romániában "egészségügyi diktatúra" lenne. A lap által megszólaltatott Octavian Jurma biostatisztikus szerint inkább az a gond, hogy a lazítást nemzeti célkitűzéssé emelő kormánypolitika kifogta a szelet az oltáskampány vitorlájából, így Romániában az átoltottság a 30 százalékot sem éri el a negyedik hullám küszöbén.

Újabb mutánsokat eredményezhetnek a brit lazítások - olvassa el a részleteket korábbi cikkünkben !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a késő délutáni óráktól északnyugat felől elkezd határozottabban növekedni a felhőzet. A déli óráktól a Dunántúlon, majd később már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Estétől egyre többfelé növekszik a csapadék kialakulási esélye. A délies szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időszakosan megerősödik, estétől helyenként északnyugaton viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!