Immunológus: robbanásszerű hullámot okozhat az omikron

Az omikron variáns terjedésével egy héten belül robbanásszerűen megugorhat az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - véli Kacskovics Imre egyetemi tanár, az ELTE Immunológiai Tanszék vezetője.

Jakab Ferenc virológus professzor szerint óvatosan kell kezelni az olyan kijelentéseket, hogy az omikronnal vége a pandémiának .

"Most, a következő hónapban fog kibontakozni az omikronhullám, vélhetően tetőzni is" - fogalmazott a szakember az InfoRádiónak nyilatkozva. Kitért rá, a nemzetközi tapasztalatok mind arra utalnak, hogy az előzőekhez képest az omikron variáns által hajtott járványhullám sokkal gyorsabb ütemben fut fel. Önmagában az is beszédes, hogy míg a delta variáns viszonylag lassan jutott el Magyarországra, addig az omikron 7-10 nappal az Egyesült Királyság után már itthon is felbukkant.

Kacskovics Imre szerint az emlékeztető oltások fontosak a súlyos megbetegedések megelőzése érdekében
Az emlékeztető oltások fontosak a súlyos megbetegedések megelőzése érdekében. Fotó: MTI/Balázs Attila

Kacskovics Imre szerint, bár az omikron variáns okozta fertőzés esetén alacsonyabb a súlyos megbetegedés kockázata, ezzel együtt továbbra sem lehet azt mondani, hogy ne lennének súlyos betegek . Tekintettel arra, hogy milyen ütemben emelkedik a fertőzöttek száma, így is nagyon sokan kerülhetnek kórházba az elkövetkező időszakban, ami az egészségügyi ellátórendszerre is hatalmas terhet róhat.

A védőoltásokról szólva kifejtette, a vakcinák nyújtotta védelem korlátozott az új vírusváltozattal szemben, amely a korábbiaknál hatékonyabban tudja kikerülni a meglévő immunvédettséget. Ezzel együtt az emlékeztető oltásokat mindenképpen fontosaknak tartja a súlyos lefolyású COVID-19 megelőzése érdekében. "Mivel a magyarok viszonylag régen, augusztusban kezdték beadni a harmadik oltást, én jó szívvel ajánlom az időseknek, az immunhiányosoknak és az egészségügyi dolgozóknak, hogy a negyedik oltást is érdemes felvenni" - hangsúlyozta a tanszékvezető egyetemi tanár.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudományos főtanácsadója szerint egyelőre nincs rá bizonyíték, hogy egészséges gyerekeknél és serdülőknél szükség lenne emlékeztető oltásra a COVID-19 ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!