Ijesztő tünetektől szenvednek a fertőzésből kigyógyultak

Pszichoszomatikus tünetek, rémálmok, tartós szaglásvesztés, pánikrohamok - csak néhány tünet, amellyekkel a COVID-19-en átesettek küzdhetnek hónapokkal azután, hogy a vírus eltűnt a szervezetükből.

Súlyos utóhatásai vannak Magyarországon a koronavírus-járványnak - hangsúlyozta Zacher Gábor, a Hatvani Kórház sürgősségi osztályán dolgozó orvosa a Portfolionak . A szakember szerint a betegség hosszútávú hatásai (amit poszt-COVID vagy hosszú COVID néven is emlegetnek) már most is megmutatkoznak, ijesztő tünetek gyötrik a volt fertőzöttek egy részét.

Fenyeget-e a hosszú COVID, ha be vagyunk oltva? Az eddigi adatok szerint nagyon úgy tűnik, hogy a teljesen beoltottaknál esetlegesen jelentkező áttöréses fertőzést is kísérheti hosszú COVID . De mivel egyelőre kevés a releváns információ, további kutatásokra van szükség.

Ijesztő tünetekről számolnak be a fertőzésen átesett emberek

"Cifra dolgok jönnek elő. A tüdő kötőszövetes károsodását, vagy a szívizomgyulladást még értettük, de azt, hogy a betegség után valakinek miért hullik foltokban a haja, vagy miért vannak bőrérzékelési zavarai, amit semmi sem magyaráz, az számunkra is furcsa volt" - sorolta az eddigi tapasztalatokat Zacher Gábor.

Tartós szaglásvesztéssel és szaglászavarokkal is sokan küzdenek, Zacher beszámolt olyan esetről, amikor valaki csak a vas, a szalámihéj és az ázott pulikutya szagát érezte a betegség után, mást nem. Illóolajok 20-25 másodperces szagoltatásával próbálták őt visszahozni a szagok világába, egy idő után sikerrel. Nagyon sok embert gyötörnek pszichoszomatikus tünetek, rémálmok és pánikrohamok, de akad olyan is, aki memóriaproblémáktól szenved hosszú hónapokkal azután is, hogy kigyógyult a COVID-19-ből.

Alvászavarok és pszichoszomatikus tünetek is sokakat gyötörnek. Fotó: Getty Images
Alvászavarok és pszichoszomatikus tünetek is sokakat gyötörnek. Fotó: Getty Images

A cikk szerint a legnehezebb időszakra az számíthat, aki lélegeztetőgépen volt. Akit 30 napig, vagy idős betegnél akár 2-2,5 hónapig is lélegeztetnek, annál óhatatlanul előfordul a 20-25 kilogrammos súlyveszteség, és a jelentős mértékű izomvesztés. Az ő esetükben, akár már a lélegeztetés alatt, a fokozatos, gyógytornás terhelés jelent megoldást.

Zacher szerint számos, poszt-COVID tünetben szenvedő beteg meg sem jelenik a rendszerben, így nem tudni, hány ember szenved efféle szimptómáktól. Egyelőre nincsenek nemzetközi sztenderdek a panaszok kezelésére, így mindenhol más-más módszerekkel próbálnak segíteni a betegeken. Mint mondta, sajnos előfordul, hogy valaki két oltás után hal meg a koronavírusban, a vakcina mégis nagyon hatékony: az oltottak 13-14-szer kisebb eséllyel halnak bele a betegségbe, mint az oltatlanok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, egyre inkább a gyengén felhős, napos idő válik jellemzővé. Délután, este az északkeleti tájak fölé vastag felhőtömbök sodródhatnak, amelyekből egy-egy záporos csapadékgóc is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével ismét nagy területen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!