Így terjed a HIV-fertőzés

A HIV-fertőzés terjedésével kapcsolatban számos tévhit, sőt rémhír kering a köztudatban, pedig sok szempontból rendkívül fontos lenne, hogy a témáról helyes információkkal rendelkezzen a társadalom.

Az ENSZ szakértő szerint közel 10 millió olyan HIV-fertőzött él a világban, akik nem is tudnak betegségükről. Részletek itt.

Évente kétszáznál is több új HIV-fertőzöttet diagnosztizálnak Magyarországon. A vírus hatása következtében nagyjából egy évtized alatt alakul ki az úgynevezett szerzett immunhiányos tünetegyüttes, azaz az AIDS . Fontos azonban leszögezni, hogy ez a folyamat, illetve összességében véve a fertőzés gyógyszerekkel jól kordában tartható, ezáltal a HIV-pozitív emberek is teljes életet élhetnek .

A HIV csak bizonyos testnedvekkel terjed, nyállal például egyáltalán nem
A HIV csak bizonyos testnedvekkel terjed, nyállal például egyáltalán nem

A HIV-fertőzötteket gyakran megbélyegzi a társadalom: ennek hátterében azonban elsősorban az állapot nem megfelelő ismerete, illetve az ebből fakadó félelmek állnak. Másfelől a fertőzés megelőzésének szempontjából is fontos, hogy tisztában legyünk a vírus terjedésének módjával. A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat dr. Szlávik János infektológus főorvos foglalja össze az alábbi videóban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.