Fotók: folyamatosan dolgoznak az oltóbuszok

Újabb megyébe érkeztek meg a magyar honvédség oltóbuszai. Egy ilyen jármű személyzete egy nap alatt 180 embert képes beoltani.

Mint ismert, már hetek óta járják az országot a Honvédelmi Minisztérium oltóbuszai, hogy növelni tudják a kisebb települések átoltottsági arányát. A buszok ezúttal Csongrád-Csanád megyében állomásoznak. Kedden például Kiszomboron és Ásotthalmon várták a háziorvosok átlal odarendelt oltakozni vágyókat. A járműveken folyó munkába az alábbi fotó-összefoglaló segítségével leshetünk be. Ujvári Sándor képei következnek.

k
Kiszomborra is megérkezett a honvédség oltóbusza.Fotó: MTI/Ujvári Sándor

k
A mobil oltóállomásokkal növelni tudják a kistelepülések átoltottságát.Fotó: MTI/Ujvári Sándor

k
Egy ilyen jármű személyzete egy nap alatt 180 embert képes beoltani.Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Az oltóbuszok óriási előnye

Romániában már autós oltóközpontok is nyíltak - nézze meg a fotókat!

Az oltóbuszok oltási kampányba történő bevonásával az a cél, hogy a kistelepüléseken élők is a lehető leghamarabb beoltathassák magukat a COVID-19 ellen. Ezekben a falvakban és községekben ugyanis sok idős ember él, illetve esetenként nehezen érhetők el a kórházi oltópontok. Ezért az itt élők számára nagy segítséget jelent, ha a lakóhelyükhöz közel, a településen belül megkaphatják a koronavírus -vakcinát. Egy buszon egyébként tíz ember dolgozik, köztük orvosok, mentőtisztek, szakasszisztensek és adminisztrátorok is. Egy ilyen jármű személyzete egy nap alatt 180 embert képes beoltani, ez a kapacitás pedig a kisebb települések esetén jelentősen fel tudja gyorsítani a vakcinázási ütemet.

k
Az oltóbuszhoz érkezők a Pfizer oltóanyagát kapták meg.Fotó: MTI/Ujvári Sándor

k
A honvédség egyik oltóbusza Ásotthalmon állomásozott kedden.Fotó: MTI/Ujvári Sándor

k
Ezen a buszon Szuly Levente orvos őrnagy oltotta be az érkezőket.Fotó: MTI/Ujvári Sándor

k
Egy buszon egyébként tíz ember dolgozik.Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A honvédség már hetek óta besegít a vakcinázásba - korábbi képekért kattintson ide és ide !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől vékonyodik a felhőzet, de többnyire erősen felhős vagy - főleg délnyugaton - borult idő valószínű. Eközben nyugatra helyeződik a csapadék súlypontja: hazánk nyugati, délnyugati felén elszórtan valószínű eső, zápor. Az északias szél többfelé élénk lesz.Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között várható. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!