Ezt mondta Müller Cecilia a lopakodó omikronról

Magyarországon az elmúlt heti adatok szerint 98 százalékban a koronavírus omikron variánsa okoz fertőzést.

Továbbra is a koronavírus elleni harmadik oltás felvételén van a hangsúly, hiszen kimutatható, hogy az alapimmunizálást adó két oltástól számított negyedik hónaptól csökken az emberi szervezet védekezőképessége a vírussal szemben - erről az országos tisztifőorvos beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

cyx
Fotó: Getty Images

Müller Cecília elmondta, a harmadik oltás felvétele nagy bizonyossággal segít leküzdeni a betegséget, amely enyhébb formában jelentkezik azoknál, akik oltottak. A szakember az omikron vírusvariáns "lopakodónak" nevezett alvariánsáról elmondta, nevét onnan kapta, hogy a hagyományos PCR-tesztekkel kimutatható, ugyanakkor a specifikus PCR-ral nem mindig.

Úgy fogalmazott: az omikron lopakodó variánsától nem kell megijedni; ugyan a fertőzőképessége erősebb, a klinikai tünetekben, a betegség lefolyásában hasonló képet mutat az omikronhoz. Hozzátette: Dániában már az elvégzett tesztek 66 százalékában az omikron "lopakodó" variánsát mutatják ki.

Magyarországon az elmúlt heti adatok szerint 98 százalékban a koronavírus omikron variánsa okoz fertőzést - tette hozzá. A koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyiségével kapcsolatban Müller Cecília elmondta, az adatok országos szinten stagnálást mutatnak, ami jó hír az elkövetkező hetekre nézve.

Elmondta, ezzel a módszerrel a szakemberek következtetni tudnak a következő hetek megbetegedési adataira, kórházi esetszámokra, hiszen négymillió ember mintáját reprezentálja. Müller Cecília kiemelte, a módszert a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei fejlesztették ki, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig tervet készít és ajánlja a módszert más országoknak is.

Előző

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!