Ekkora veszélyt jelent jelenleg a koronavírus

„Csaknem elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor kijelenthető, hogy a COVID-19 már a szezonális influenzával egy szinten kezelhető. A vírus ugyan továbbra is veszélyes lesz az egészségre és lesznek halálos áldozatai is, ám nem okoz már felfordulást sem a társadalomban, sem az egészségügyi ellátórendszerben” – jelentette ki Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó megbízottja.

Csak idő kérdése, és az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) nem lesz veszélyesebb a szezonális influenzavírusnál – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A vezérigazgató, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kijelentette, hogy elégedett, mert az elmúlt három év folyamán első ízben mondható el, hogy az utolsó négyhetes periódus heti haláleseteinek száma alacsonyabb volt a három évvel ezelőtti időszak periódusaihoz képest.

„Ez azt jelenti, hogy a pandémia időszakához képest ma sokkal jobb helyzetben vagyunk” – tette hozzá. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a WHO még ebben az évben csökkentheti a jelenleg még a maximális fokozaton tartott egészségügyi vészhelyzet készültségi szintjét.

egészségügyi dolgozó orvosi maszkot tart maga elé
Úgy tűnik, fontos fordulóponthoz közeledünk a koronavírus-járványban. Fotó: Getty Images

Az előzmények

A WHO 2020. január 30-án hirdette ki a nemzetközi közegészségügyi vészhelyzet legmagasabb fokozatát. Ekkor még csak Kínából jelentettek koronavírusos megbetegedéseket, és a napi esetszám 100 alatt volt. A pandémiát, vagyis a világjárványt két hónappal később, 2020 márciusában hirdették ki. A hírre a világ országai egymás után vezették be a járványügyi korlátozásokat.

Koronavírus: három év után enyhít Kína.

A WHO figyelmeztetése ellenére azonban nem minden ország tette meg időben a szükséges óvintézkedéseket. Három évvel később kijelenthető, hogy a COVID-19 már csaknem 7 millió ember halálát okozta, a közvetett áldozatok száma pedig még ennél is magasabb a WHO főigazgatója szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!