Egyre nagyobb a pánik az új vírus miatt

Eddig több mint 400-an fertőződtek meg az új koronavírussal Kínában. A járvány az ország 13 régióját érinti, valamint a fertőzés már Amerikában is megjelent. Észak-Korea nem fogad külföldi turistákat a járvány miatt.

Ahogy korábban megírtuk , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus egy vuhani halpiacon jelenhetett meg először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A vírus eddig 440 embert fertőzött meg Kínában, és 9 áldozatot követelt. A betegekkel közeli kapcsolatba került több mint 2 ezer embert is megvizsgálták, közülük 1394-en jelenleg is orvosi megfigyelés alatt állnak.

Bár a vírus terjedésének pontos útvonalát egyelőre nem sikerült tisztázni, fennáll a veszélye a mutációnak, ami a járvány terjedésének gyorsulásához vezethet - figyelmeztetett Li Pin, a Nemzeti Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese. Kiemelte ugyanakkor, hogy biztosan le tudják majd küzdeni a járványt. A kínai járványügyi központ vezetője, Kao Fu szerint egyelőre nincs szuperfertőző beteg, aki egyszerre több embernek is tovább tudná adni a vírust. Úgy tűnik, a fiatalok és a gyerekek nem érzékenyek a vírusra - tette hozzá.

Kína, járvány, tüdőgyulladás, vírus, koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, fertőző betegségek
Védőmaszkot vásárol egy férfi egy vuhani gyógyszertárban. Fotó: MTI/AP/Dake Kang

Denevérek terjeszthetik

Kiderült, mi áll a rejtélyes megbetegedések mögött - kattintson a részletekért!

Az új koronavírus (2019-nCov) természetes gazdaszervezetei az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlóan a denevérek lehetnek - derült ki a Kínai Tudományos Akadémia, a hadsereg, valamint a sanghaji Pasteur Intézet szakértőinek közös kutatásából. Egyelőre azonban nem tisztázott, hogy mi lehetett a közvetítő a denevérek és az emberek között. A kutatási eredmények szerint az új koronavírus gyengébb a 17 évvel ezelőtt Kínában feltűnt SARS-nál, de így is súlyosan fertőző.

Különös aggodalomra ad okot, hogy a pénteken kezdődő holdújévi munkaszünet miatt jelentősen emelkedik az utasforgalom Kínában. Idén a január 10. és február 18. közötti időszak számít utazási csúcsszezonnak. Ezalatt várhatóan mintegy 3 milliárd alkalommal kelnek útra az emberek különféle közlekedési eszközökön, így a fertőzöttek könnyen továbbadhatják a vírust . Vuhanban ezért óvintézkedéseket léptettek életbe. A repülőtéren és a vasútállomásokon például ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak.

Amerikában is megjelent

A vírus Kína határain túl is felbukkant. Tajvanon négy, Szingapúrban három, Vietnámban kettő, Nepálban pedig egy betegnél merült fel a fertőzés gyanúja, míg Japánban egy esetben jelentették a vírus megjelenését. Emellett Hongkongban már legalább 90 embert karanténba helyeztek, de még egyetlen esetben sem erősítették meg az új koronavírus jelenlétét. Ausztráliában is karantén alá helyeztek egy férfit, akin a betegség tünetei jelentkeztek. A napokban pedig Amerikában is diagnosztizálták a vírust egy harmincas éveiben járó amerikai férfinél, aki a múlt héten, még az egyes amerikai repülőtereken bevezetett ellenőrzés előtt érkezett vissza Vuhanból. Az orvosok szerint állapota kielégítő, de állandó megfigyelés alatt tartják.

A koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okoznak, hét ismert altípusuk van. Az új vírus "viselkedését" és az általa okozott tüneteket egyelőre vizsgálják. A szakemberek feltételezése szerint a betegség cseppfertőzéssel terjed.

New York és San Francisco város repülőterein - amelyeket közvetlen repülőjáratok kötnek össze Vuhannal - már múlt héten megkezdték a kínai nagyvárosból érkezők alapos vizsgálatát, Los Angelesben pedig a napokban kezdődött meg a Kínából érkező utasok egészségügyi szűrése egy százfős orvoscsapat segítségével - közölte az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC). Az utasok egészségügyi vizsgálatát kiterjesztik a chicagói és az atlantai légikikötőkre is. A napokban Észak-Korea pedig azt jelentette be, hogy felfüggeszti a külföldi turisták fogadását az új koronavírus miatt, mivel a legtöbb turista Kínából érkezik az országba. Az ügyre már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is fokozottan figyel, várhatóan közegészségügyi rendkívüli állapotot hirdetnek majd a járvány miatt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra