Egyre gyorsabban terjed a HIV-fertőzés Magyarországon

Évről évre nő az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon - közölték szakemberek a PLUSS Alapítvány és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház által szervezett kétnapos III. Nemzeti AIDS-konferencia sajtótájékoztatóján Budapesten.

Ujhelyi Eszter, a kórház molekuláris biológiai laboratóriumának vezetője ezt azzal magyarázza, hogy a HIV-fertőzéstől való félelem csökkenése fellazította a viselkedésformákat, megváltoztatta a szexuális szokásokat. Hozzátette, hogy leginkább a húsz-harminc év körüli fiatalok érintettek, miután előfordul, hogy egy este akár több partnerrel is kapcsolatot létesítenek, ráadásul sokszor megfelelő védekezés, óvszer nélkül. Ugyanakkor az intravénás droghasználat is növeli a megfertőződés kockázatát.

Elmondta, hogy Magyarországon az utóbbi években nagyjából háromszáz új fertőzöttet regisztráltak évente, 1986 óta pedig összesen 3064 embernél diagnosztizálták a betegséget. Ezek a számok ugyanakkor sok más országhoz képest nem jelentősek, Ukrajnában például évi 30 ezer új fertőzöttet vesznek nyilvántartásba - fűzte hozzá.

A HIV-fertőzés nemrég az amerikai filmsztár, Charlie Sheen miatt került újra reflektorfénybe. Kiderült ugyanis, hogy a fertőzött, ebben az esetben pedig sok embernek adhatta tovább a vírust. A részleteket itt olvashatja el! Szlávik János, a PLUSS Alapítvány kuratóriumának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a HIV-fertőzés nem gyógyítható, de megfelelő terápiával kezelhető. Az ingyenes és hatékony terápia mindenki számára elérhető, azonban az AIDS továbbra is stigmának számít.

Véleménye szerint az AIDS-kutatók üzenete 2015-ben az, hogy aki aláveti magát a szűrésnek és a kezelésnek, az nemcsak saját magát menti meg, hanem másokat is, a gyógyszert rendszeresen szedő betegek ugyanis nem fertőznek tovább. Kiemelte, hogy egy HIV-fertőzött ellátása havonta 200-250 ezer forintjába kerül az államnak, a betegnek csupán a 300 forintos dobozdíjat kell megfizetnie. Az újabb készítmények egyre kevesebb mellékhatást okoznak, azonban egyre drágábbak is. Míg tavaly 2 milliárd forintot fordított az állam a készítmények megvásárlására, idén ez akár a 2,7 milliárdot is elérheti - tette hozzá.

Ujhelyi Eszter arra is rámutatott, hogy ha a beteg nem szedi be rendszeresen a gyógyszert, akkor rezisztenssé válik, vagyis a jövőben a készítmény hatástalan lesz nála. Ilyenkor új gyógyszer-kombinációval kell próbálkozni, ám mindenre rezisztenssé válhat, ami gyakorlatilag a biztos halált jelenti két éven belül. Azok viszont, akik betartják a szigorú előírásokat, öregkorukig együtt élhetnek a betegséggel, és családot is alapíthatnak - fűzte hozzá.

A rendezvény sajtóanyagában azt írták, hogy a december 1-jén tartott AIDS-világnapnak 1991 óta jelképe a piros szalag. Magyarországon nemzetközi viszonylatban is gyorsan, 1986-ban bevezették a véradók HIV-szűrését, és megkezdték az első AIDS-betegek gyógyszeres kezelését az egészségügyi tárca által kijelölt Szent László Kórházban.

A kezdeti küzdelem fontos része volt a felvilágosítás, az ismeretek bővítése, hiszen ebben az időben az eredményes, sikeres terápiás lehetőségek rendkívül korlátozottak voltak. Az AIDS-diagnózis felállítása egyenlő volt a halálos ítélettel, ezért nagy figyelmet fordítottak a megelőzésre.

A HIV-fertőzés leginkább a húsz-harminc év körüli fiatalokat érinti, miután előfordul, hogy egy este akár több partnerrel is kapcsolatot létesítenek

A proteáz inhibitorok megjelenésével, 1995-ben radikális és látványos eredmények születtek a betegek kezelésében, a HIV-fertőzés többé nem jelentett biztos halált. Az újabb és újabb gyógyszerek eredményes terápiás alkalmazása pedig egyre elfogadhatóbbá tette az együttélést a betegséggel.

Hangsúlyozták, hogy az utóbbi években nem volt hatékony, tényeken alapuló megelőzés. Az AIDS-szel kapcsolatos ismeretek hiányosak, sokan az interneten fellelhető téves információkból tájékozódnak.

Felidézték, hogy a kezdeti időkben sorra alakultak az AIDS-szel foglalkozó civil szervezetek, amelyek közül ma már csak néhány létezik. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet két alkalommal, 1994-ben és 1996-ban szervezett országos konferenciát. A Egyesített Szent István és Szent László Kórház húszéves szünet után fontosnak érezte a III. Nemzeti AIDS-konferencia megrendezését - írták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.