Úgy érezte, ég a lába – patkányféreg támadta meg a fiatal nő agyát

Aggasztó diagnózist kapott az Egyesült Államokban egy 30 éves nő, miután hazatért ázsiai turistaútjáról.

A fiatal nő külföldi útja során Thaiföldön és Japánban is járt, valamint eltöltött némi időt Hawaiin. Hazaérve sokáig panaszmentes maradt, mit sem sejtve arról, hogy veszélyes fertőzés lappang a szervezetében. Nem egészen két héttel később aztán fájdalmas, égő érzésre lett figyelmes a lábában, amely lassan, néhány napon keresztül vándorolt felfelé, mígnem erős fejfájássá alakult át, amelyet a fájdalomcsillapítók sem tudtak enyhíteni. Mint azt a ScienceAlert írja, a nő ekkor fordult először orvoshoz: a közeli kórház sürgősségi osztályán azonban csupán annyit mutattak ki nála a vizsgálatok, hogy enyhén emelkedett a vérében a fehérvérsejtszám.

Fonálféreg telepedett meg az agyában

A szüntelen diszkomfort és a közben fellépő enyhe láz miatt pár nap elteltével a beteg ismét felkeresett egy másik kórházat. Az ott kapott intravénás gyulladáscsökkentő és szorongásoldó gyógyszerek hatására pedig végre megszűnt a fejfájása, így rövidesen haza is engedték. Csakhogy a helyzet ezután még rosszabbra fordult. Amikor másnap reggel a nő felkelt, elkezdett bepakolni az utazótáskájába, bár azt nem tudta megmondani teljesen meglepett lakótársa kérdésére, hogy hova készül. Láthatóan zavartan viselkedett, ezért a lakótárs azt tanácsolta neki, feküdjön vissza kicsit még pihenni az ágyába. Zavarodottsága azonban órákkal később sem múlt el, ezért a nőt újfent kórházba szállították.

Mint az az esetről készült és a New England Journal of Medicine című folyóiratban közölt orvosi tanulmányban olvasható, az új tünet a korábbi érzékszervi panaszokkal, a fejfájással és a szakaszosan fellángoló lázzal együtt már agyvelőgyulladás és központi idegrendszeri fertőzés gyanúját vetette fel. A páciensnél elvégzett laborvizsgálatok eredményeiben viszont nem mutatkoztak parazitafertőzésre utaló jelek, és a CT-vizsgálat sem talált jelentős elváltozást. Kezelőorvosai ekkor gerinccsapolás mellett döntöttek, azaz mintát vettek az agy-gerincvelői folyadékból, abban pedig úgynevezett eozinofil agyhártyagyulladás markereire bukkantak. Ez utóbbi egy ritka parazitafertőzés, amely a központi idegrendszert támadja meg.

Patkány helyett embert támadott meg a fertőzés

Tünetei és ismert külföldi útja okán a nőt ellátó orvosi csapat arra a következtetésre jutott, hogy nagy valószínűséggel angiostrongylózissal van dolguk. Az alattomos betegségért az Angiostrongylus cantonensis nevű fonálféreg felelős, amelyet sokfelé csak patkánytüdőféregnek neveznek. Életciklusában ugyanis fontos szerepet töltenek be a csigákat evő rágcsálók, amelyek szervezetében a férgek előbb kifejlődnek, majd petéket raknak, amelyek aztán a széklettel ürülve visszakerülnek a környezetbe, várva, hogy meg tudjanak fertőzni egy újabb csigát. Fertőzött csigákkal érintkezve ugyanakkor akár az emberi szervezetben is megtelepedhet egy-egy lárva, hogy aztán előbb elvándoroljon a tüdőartériába, majd onnan felússzon egészen a központi idegrendszerig, potenciálisan életveszélyes megbetegedést kiváltva.

patkányok
Az Angiostrongylus cantonensis féreg elsősorban patkányokat fertőz meg. Fotó: Getty Images

Néhány évvel ezelőtt éppen ez történt egy turistával is Hawaiin, aki fogadásból megevett egy nyers csigát. Mindazonáltal a fertőzéshez már az elég lehet, ha például olyan zöld leveles zöldséget eszik valaki mosatlanul, amelyen korábban végigcsúszott egy fertőzött csiga. Hasonlóképpen fertőzésforrást jelenthetnek a fogyasztás előtt nem megfelelően hőkezelt rákok és garnélák, amelyek szintén prédaként tekintenek különböző csigafajokra.

Az amerikai nő életét végül sikerült megmenteni. Két héten át kapott a vér-agy gáton átjutni képes gyógyszert az angiostrongylózis ellen, valamint szteroiddal is kezelték, hogy enyhüljenek agyában a gyulladásos panaszok. A kombinált terápia hatásosnak bizonyult, tünetei lassanként megszűntek, hat nap után pedig haza is mehetett a kórházból – ezúttal már tényleg gyógyultan, potyautasok nélkül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!