Eddig védhet a Pfizer és a Moderna oltása

Tovább tarthat az immunitás azoknál, akik az oltást megelőzően átestek a koronavírus-fertőzésen.

Egy ideje már nem az a központi téma a családi, baráti vagy munkahelyi beszélgetésekben, hogy beoltatjuk-e magunkat, hanem inkább a kialakuló immunitás - illetve az, hogy az egyes vakcinák a beadatás után vajon meddig nyújtanak védelmet. Ennek kapcsán tavasszal még a kutatók is inkább csak óvatos becslésekre vállalkoztak, de abban több szakember is egyetértett , hogy a Pfizer és a Moderna oltóanyagai legalább féléves védelmet biztosíthatnak. Illetve, hogy a védelem ezt követően sem egy csapásra szűnhet meg, hanem inkább fokozatosan gyengülhet.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni oltás, koronavírus vakcina, koronavírus védettség, koronavírus immunvédelem
Kiderült, meddig védhet a Pfizer és a Moderna oltása. Fotó: Getty Images

Ezzel összecseng, amit a WebMD egy friss, a Nature című folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva állít. Azt írják, a fent már említett Pfizer és Moderna vakcinái valóban hónapokig védhetnek a koronavírus-fertőzés ellen. Sőt: még tovább tarthat ez a védelem azoknál, akik korábban átestek a fertőzésen és utána kapták meg az oltást.

Oltási reakció miatt fedezték fel mellrákját A koronavírus elleni védőoltás beadatása után furcsa tünetet észlelt egy nő, a panasz pedig néhány nappal később sem akart elmúlni. Végül felkeresett egy orvost, aki megállapította a 2-es stádiumú mellrákot. Kattintson !

12 hétig tartó erős védelem

A tanulmány szerint a második dózis felvétele után mind a Pfizer , mind a Moderna vakcinája legalább 12 hétig tartó erős védelmet nyújt a koronavírusos megbetegedéssel szemben, és azt követően legalább egy évig mérsékelten véd a fertőzés ellen. A New York Times pedig erre a tanulmányra, illetve más kutatásokra hivatkozva azt írja, hogy az immunitás évekig, vagy akár egy életen át is tarthat azoknál, akik elkapták a betegséget, meggyógyultak, majd megkapták az oltást. A kutatócsoport vezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a vakcinák hatékonyságát befolyásolhatják majd a jövőben kialakuló és elterjedő vírusvariánsok.

Különleges, az új típusú koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas maszkot fejlesztettek ki amerikai mérnökök. Olvassa el a részleteket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!