COVID-19: gyógyszer, amellyel kisebb eséllyel halunk bele

Az eredetileg ízületi gyulladás kezelésére használt gyógyszer segíthet megmenteni a COVID-19-cel küzdő betegek életét - állapította meg egy tanulmány.

Sok mindent rosszul tudunk az antigéntesztekről .

A súlyos lefolyású koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos halálesetek arányát akár az ötödével is csökkentheti a baricitinib, amelyet eredetileg a reumatoid artritisz (sokízületi gyulladás) kezelésére szoktak alkalmazni - állapította meg egy brit kutatás, amelyről a The Guardian is beszámolt. A gyógyszer alkalmazásának előnyei az eredmények szerint akkor is jól láthatóak, ha azt más készítményekkel együtt adják a betegeknek.

koronavírusos betegnek gyógyszert ad az ápoló
Akár az ötödével is csökkentheti a súlyos betegek halálozási arányát az eredetileg ízületi gyulladásra kifejlesztett készítmény. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Jelentősen csökkenti a kockázatokat

A kutatás során elsőként több mint 4 ezer koronavírus-fertőzött adatait elemezték. Az alanyok 2021 februárja és decembere között betegedtek meg. Egyesek oxigén kaptak, míg akadtak olyanok is, akiket dexametazonnal, tocilizumabbal vagy remdezivirrel kezeltek. Majd ezeket az adatokat összehasonlították 4148 olyan beteg eredményeivel, akik a szokásos koronavírus-terápia mellett baricitinibet is kaptak, maximum 10 napon át.

Mint kiderült, a baricitinib-terápiában részesült COVID-betegek nagyobb eséllyel mehettek haza a kórházi felvételtől számított 28 napon belül. Emellett ebben a csoportban a gépi lélegeztetés szükségességének kockázata is jelentősen csökkent.

A vörrögöktől sem kell tartani

A kutatók szerint a szer hatását nem befolyásolta, hogy az érintettek be voltak-e oltva a COVID-19 ellen. Emellett az sem számított, hogy a betegek a koronavírus melyik variánsával fertőződtek meg. A szakértők hozzátették, hogy bár a baricitinib hosszú távú használóinál felmerült, hogy a gyógyszer fokozhatja egyes fertőzések, valamint a vérrögképződés kockázatát, a COVID-betegek körében végzett vizsgálatok során nem észleltek ilyen mellékhatásokra utaló jeleket.

Mára világszerte az új koronavírus omikron variánsának BA.2 jelzésű alváltozata vált dominánsá, ez okozza az új fertőzések zömét. A gyorsan terjedő vírus miatt több országban is emelkednek az esetszámok .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra