COVID-19: eddig lehetnek védettek, akik könnyen túlestek rajta

Még hónapokkal a gyógyulásukat követően is kimutattak antitesteket azoknál, akik viszonylag enyhe tünetekkel vészelték át a COVID-19-et.

A koronavírussal szemben nemcsak azok védettek, akik megkapták a vakcinák egyikét, de egy ideig a betegségen már átesett emberek szervezetében is kialakul immunitás. Mindkét esetben kérdéses viszont, hogy meddig tart ez a védettség. A Washington Egyetem egy friss kutatása biztató eredménnyel zárult: számításaik szerint még nagyjából 11 hónappal a fertőzést követően is kimutathatóak a védettséget biztosító antitestek azok szervezetében, akik enyhe tünetekkel vészelték át a COVID-19-et.

Mindent a vakcinákról. Ön melyiket választaná? Összeszedtük, mit érdemes tudni a Magyarországon jelenleg oltásra használt, koronavírus elleni vakcinákról. Kattintson !

Tovább termelődnek az antitestek, mint hitték

A Nature folyóiratban frissen publikált tanulmány szerint az enyhe tüneteket mutató koronavírus-fertőzöttek szervezetében is tartósabb antitestvédelem alakul ki. Habár az egyetem kutatói tavaly ősszel, egy korábbi tanulmányukban arról számoltak be, hogy a COVID-19-et okozó vírusfertőzés után az antitestek szintje gyorsan lecsökken, ez nem jelenti azt, hogy az immunitás is rövid ideig marad fent. "Normális, hogy az antitestszint az akut fertőzés után gyorsan csökkenni kezd, nem esik le azonban nullára, egy idő után stagnál" - mondta el dr. Ali Ellebedy, a tanulmány vezető szerzője. Mint mondta, még 11 hónappal a fertőzést követően is találtak antitesteket termelő sejteket a vizsgált páciensek szervezetében, ami védhette őket az újrafertőződéstől.

Hosszabb ideig is védettek maradhatnak a koronavírus-fertőzöttek, mint azt korábban gondolták. Fotó: Getty Images
Hosszabb ideig is védettek maradhatnak a koronavírus-fertőzöttek, mint azt korábban gondolták. Fotó: Getty Images

Ha megfertőz minket egy vírus, az antitesteket termelő immunsejtek gyorsan szaporodni kezdenek a szervezetben, a vérárammal haladva pedig a test minden pontjába eljutnak, míg nem termelnek egy ideális antitestszintet. Miután a fertőzés megszűnik, a legtöbb ilyen sejt elpusztul, egy kisebb populációjuk, az úgynevezett hosszú életű plazmasejtek azonban letelepednek a csontvelőben, és alacsony szinten tovább termelik az antitesteket.

A kutatók most 77 ember szervezetében keresték ezeket a hosszú életű sejteket, a legtöbbjük enyhe tünetekkel vészelte át a COVID-19-et, csupán hat szorult közülük kórházi kezelésre. Habár idővel minden vizsgált személy szervezetében lecsökkent az antitestek szintje, 19-ből 15 embernél négy nónappal a fertőzést követően is kimutatták ezeket a sejteket, és voltak olyanok is, akiknél 11 hónappal a fertőzés után is találtak belőlük.

A kutatók szerint nem tudni, pontosan meddig maradhatnak a csontvelőben ezek a sejtek, így azt is nehéz megállapítani, meddig maradnak védettek a korábban megfertőződött emberek. A kísérleteket szeretnék megismételni olyan embereken is, akiknél súlyosabb tüneteket okozott a koronavírus, így többet megtudhatnak ezeknek az immunsejteknek a működéséről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.