Amikor vírus és baktérium egyszerre támad

A járványhelyzet lecsengésével egyre kevesebb a koronavírus-fertőzött, és már az influenzaszezonnak is vége. Azonban továbbra is folyamatosan napirenden van a koronavírus-fertőzésen átesettek késői szövődményeinek kezelése, illetve a súlyos tüdőkárosodás megelőzésének kérdése.

A légutakon keresztül, cseppfertőzéssel terjedő vírusok közül nemcsak a SARS-CoV-2 jelent veszélyt az egészségünkre. Az influenzavírus és a légúti óriássejtes vírus (RSV) is fokozott egészségügyi kockázattal jár a népesség egy jelentős csoportjában, ugyanis a légúti vírusfertőzések valósággal „megágyazhatnak” a bakteriális társfertőzéseknek, főleg a veszélyeztetettek körében. Az influenzás megbetegedéseket követően a betegek több mint 35 százalékánál kialakulhat súlyos következményekkel, akár kórházi kezeléssel járó vagy halálos kimenetelű bakteriális társfertőzés is, amely leggyakrabban a pneumococcus baktérium okozta súlyos, bakteriális tüdőgyulladás.

covid-19, tüdőgyulladás, fertőzés
A vírusos tüdőgyulladás mellett kialakulhat akár halálos kimenetelű bakteriális társfertőzés is. Fotó: Getty Images

Mindhárom légúti kórokozó – a SARS-CoV-2, az influenzavírus, és a pneumococcus – önmagában is súlyos tüdőgyulladást okozhat; a vírus és a baktérium együttes jelenléte esetén azonban a betegség lefolyása még rosszabb lehet – hívta fel a figyelmet közleményében a Pfizer.

Kik a legveszélyeztetettebbek?

Az idősebb korosztály, a krónikus betegséggel élők – például a szívbetegek, a tüdőbetegek vagy a cukorbetegek –, valamint a gyengült vagy károsodott immunrendszerű egyének az átlagosnál jobban ki vannak téve a COVID-19 -, a pneumococcus- és az influenza-megbetegedés veszélyének, ami a tüdő és a légutak fokozott védelmének szükségességére irányítja a figyelmet. A súlyos lefolyású COVID-19-en átesettek esetében a betegség akut szakaszának lezajlása után még nagyobb a veszély a maradandó és súlyos tüdőkárosodás kialakulására, ami szintén kockázati tényező a további légúti fertőzéseket illetően.

Fókuszban a megelőzés

Fontos kiemelni, hogy mindhárom kórokozó – a SARS-CoV-2, az influenzavírus és a pneumococcus baktérium – ellen elérhetőek vakcinák, amelyek segíthetnek megelőzni a súlyos fertőzéseket. Különösen a nagyobb kockázatot képviselő csoportokba tartozó betegeknek – a krónikus tüdő-, szív- és vesebetegeknek, a cukorbetegeknek, az időseknek és az immungyengéknek – ajánlott a COVID-19 mellett a bakteriális tüdőgyulladás és az influenza ellen is a megfelelő vakcinával való védekezés – írta a Pfizer.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!