Koronavírus: a kórházból kikerülők sem feltétlenül lélegezhetnek fel

A kórházból való elbocsátás sem jelent garanciát a gyógyulásra a koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek számára, egy részük a szövődmények miatt visszakerül vagy meghal - erősíti meg egy új tanulmány.

Tízből egy COVID-19 okozta megbetegedéssel kórházba kerülő beteg kiengedése után egy hónapon belül meghal, vagy ismét kórházi ellátásra szorul - ez derül ki egy kanadai tanulmányból, amelyről a Healthline is beszámolt .

Vannak, akik a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt gyorsan visszakerülnek a kórházba. Fotó: Getty Images
Vannak, akik a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt gyorsan visszakerülnek a kórházba. Fotó: Getty Images

Az Albertai Egyetem kutatói közel 844 ezer felnőtt beteg adatait vizsgálták meg, akiket albertai és ontariói kórházakba vettek fel 2020. január 1. és 2021. szeptember 30. között. Az eredmények azt tükrözik, hogy a pozitív koronavírus-tesztet produkáló felnőttek körülbelül 5 százaléka szorult kórházi kezelésre ebben az időszakban állapota miatt, és ők átlagosan 8 napot töltöttek bent. Tizennégy százalékuk került intenzív osztályra, és körülbelül 18 százalékuk hunyt el még az első kórházi kezelés ideje alatt.

A kórházból elbocsátottak 11 százalékát vették fel újra, vagy hunyt el 30 napon belül - erősítette meg a kutatást vezető Finlay McAlister, az Albertai Egyetem professzora.

Az ismételt kórházi felvétel leggyakoribb okai között szerepelt maga a koronavírus-fertőzés (a betegek 37 százalékánál), a nem meghatározott eredetű tüdőgyulladás vagy intersticiális tüdőbetegség (6 százaléknál), a szívelégtelenség (4 százaléknál), a tüdőembólia és a zavartság (a betegek 3-3 százalékánál).

A visszakerülés kézenfekvő okai

Noha a koronavírus-fertőzés miatt kórházi felvételre szorulók aránya magasabb, mint más egészségügyi állapotok esetén, a különféle szövődmények miatt egy hónapon belül visszakerülők aránya nagyjából megegyezett azokéval, akik más fertőző vagy krónikus betegség miatt jártak hasonlóan.

"Egyes tanulmányok szerint a visszakerülési arány a nem covidos betegek esetében akár 25 százalék is lehet, különösen az idősek vagy krónikus betegségben szenvedők körében" - ezt már Ryan Maves, az észak-karolinai Wake Forest School of Medicine fertőző betegségekkel foglalkozó professzora osztotta meg a Healthline-nal. Kutatók szerint az ismételt kórházi felvételekben szerepet játszott még a SARS-CoV-2 vírus virulenciója és a járvány által leterhelt egészségügyi ellátórendszer állapota.

Kik vannak a leginkább veszélyben?

A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezelt betegek közül visszakerülés szempontjából az idősek voltak nagyobb kockázatnak kitéve, közülük is a férfiak, illetve azok, akiknek több társbetegségük volt - például magas vérnyomás, diabétesz , rosszindulatú daganatos betegség, krónikus tüdőbetegség -, akik otthoni ápolásra szorultak, esetleg tartós ápolást biztosító intézménybe tértek vissza, illetve akik korábban több kórházi kezelésen is átestek, akár a sürgősségi osztályon is.

A tanulmány szerzői azt is megállapították, hogy a kórházba visszakerülők 90-95 százaléka nem kapott koronavírus elleni védőoltást. Mint mondták, ők eleve nehezebb helyzetben vannak, mert a “szervezetüknek keményebben kell dolgoznia az immunválasz kialakításáért”.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra