A WHO még idén felszámolná a pandémiát

A pandémia várható végéről és az újabb vírusmutációk veszélyeiről is beszélt Dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO főigazgató-helyettese.

Még idén vége lehet a koronavírus-pandémiának, ennek azonban az a feltétele, hogy az egész világon jelentősen emelkedjen a beoltottak aránya, amire jó esély van - nyilatkozta Dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO főigazgató-helyettese a növekedés.hu-nak .

Minden, amit az omikron variánsról eddig tudni lehet A SARS-CoV-2 vírusnak köszönhetően megtanultuk, hogy az ilyen típusú kórokozók legnagyobb trükkje a mutáció. Átalakulnak, hogy tovább fertőzhessenek. Az omikron-variáns ebben minden elődjét kenterbe veri, emiatt hatalmas fenyegetést jelent. De ennél sokkal többet tudunk róla .

Nem szabad alábecsülni az omikront

A szakember szerint egyelőre sem bizonyítani, sem kizárni nem lehet semmit a vírus eredetével kapcsolatban. "Az, hogy a vírus egy laborból származik, éppúgy ott van még a hipotézisek között, mint hogy élelmiszerláncból, illetve tradicionális piacokról, vagy hogy az állatvilágból. Ezeken mind végig kell menni szisztematikusan, és ez időbe telik" - mondta el. Hozzátette: a WHO főigazgatója nemrég létrehozott egy szakértői csapatot, ez a SAGO, amelyik általában foglalkozik azzal, hogy az új kórokozók eredetének felderítéséhez milyen adatokra, adatkapcsolatokra van szükség a jövőre nézve is.

A járvány csak a globális átoltottság növelésével előzhető meg. Fotó: Getty Images
A járvány csak a globális átoltottság növelésével előzhető meg. Fotó: Getty Images

A főigazgató-helyettes szerint nem szabad alábecsülni az omikront, és mindent meg kell tenni a rohamos terjedés megakadályozásáért. Mint mondta, az eddigi tapasztalatok szerint minden új variáns virulensebb az előzőnél, tehát gyorsabban terjed, ez igaz az omikronra is. Arról egyelőre keveset tudni, hogy mennyire súlyos megbetegedést okozhat, viszont egyelőre úgy néz ki, hogy a vakcinák ez ellen a variáns ellen is hatnak.

"Nem fogjuk tudni felszámolni a pandémiát, amíg nem lépünk előbbre a vakcinaegyenlőség kérdésében. Ez nem csak morális, hanem stratégiai kérdés is, hiszen minél lassabban haladunk az oltásokkal, annál nagyobb esélyt adunk a vírusnak az alkalmazkodáshoz és ezzel az újabb és újabb mutációk kifejlesztéséhez. Ezért tűzte ki a WHO célul azt, hogy az év közepéig a világ lakosságának 70 százaléka be legyen oltva COVID-19 ellen" - mondta Dr. Jakab Zsuzsanna. Mint mondta, a WHO 2022-ben véget vetne a pandémiának, ezért is sürgeti a globális átoltottság növelését.

Egy efféle vírussal kapcsolatban azonban a szakértő szerint semmi biztosat nem lehet mondani, a pesszimista forgatókönyvek szerint csak a magas jövedelmű országok tudják megengedni maguknak azt, hogy az újonnan felbukkanó variánsok ellen mindig bevessék az újonnan kidolgozott vakcinákat, és akár fél évente emlékeztető oltásokat adjanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!