A koronavírus miatt elhalasztják az olimpiát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ma bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben 2020 nyarán nem rendezik meg az olimpiai játékokat, de új időpontot még nem tűztek ki.

Ahogy a Házipatika.com is beszámolt róla, napok óta folytak a tárgyalások arról, hogy megrendezzék-e idén nyáron Tokióban az olimpiát. Japánban ugyan hivatalosan nincs járvány, azonban a WHO is figyelmeztetett rá, hogy egy ilyen nagy tömegeket megmozgató sportesemény veszélyes lehet a jelenlegi helyzetben. Japán miniszterelnöke, Abe Sindzo végül magyar idő szerint kedd délelőtt jelentette be, hogy a NOB-bal egyetértenek abban, hogy el kell halasztani az olimpiát. Kora délután pedig megszületett a hivatalos döntés is: Thomas Bach, a bizottság vezetője közölte a sajtóval, hogy nem tartják meg július 24. és augusztus 9. között a játékokat, de legkésőbb 2021-ben megrendezik azt.

A lakosság segítségét kérik a koronavírus-járvány miatt Országos járványügyi előrejelzési rendszert fejleszt a Szegedi Tudományegyetem több hazai felsőoktatási intézmény és kutatócsoport bevonásával. A kutatást egy online kérdőív néhány percig tartó kitöltésével bárki segítheti. Részleteket itt olvashat.

A döntést hivatalosan azzal indokolták, hogy a sportolók és az olimpia rendezésében érdekelt személyek egészségének megőrzése érdekében határoztak így. De valószínűleg szerepet játszott az is, hogy egyre több ország kormánya és sportszövetsége kérte a játékok elhalasztását. Sőt Ausztrália és Kanada kijelentette, ha most nyáron rendezik meg az olimpiát, ők nem vesznek részt rajta.

Új dátumról még nem határoztak, de legkésőbb 2021-ben szeretnék megrendezni az olimpiát. Fotó: Getty Images
Új dátumról még nem határoztak, de legkésőbb 2021-ben szeretnék megrendezni az olimpiát. Fotó: Getty Images

Bár a nyári olimpiai játékok történelme nem volt mindig felhőtlen, elhalasztásra korábban nem került sor. Három olyan eset volt eddig, amikor nem tartották meg a sporteseményt: 1916-ban, 1940-ben és 1944-ben, mindháromszor háború miatt kellett lefújni. Ugyan az új dátumról csak később dönt a NOB, a halasztás egész biztosan hatással lesz sok sportág versenynaptárára is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!